2023.05.27. szombat

Pál apostol Rómában, fogolyként is hirdeti az Isten országát.
Szentlecke:
ApCsel 28,16-20.30-31
Rómába érkezésünk után Pál engedélyt kapott, hogy saját szállásán maradhasson egy katona őrizete alatt.
Harmadnapra magához kérette a legtekintélyesebb zsidókat. Amikor összejöttek, így szólt hozzájuk:
˝Férfiak, testvérek! Én semmit sem vétettem a nép vagy atyáink szokásai ellen, mégis bilincsbe verve adtak át Jeruzsálemben a rómaiak kezére. Ők kivizsgálták ügyemet, és szabadon akartak bocsátani, mert semmi okot sem találtak, amiért halálra ítéljenek. A zsidók tiltakozása miatt azonban kénytelen voltam a császárhoz föllebbezni, de nem azért, mintha népemet vádolni akarnám.
Ez az oka annak, hogy látni kívántalak titeket, és néhány szót akartam szólni hozzátok. Ezt a bilincset ugyanis a választott nép reménysége miatt rakták rám.˝
Két álló esztendeig maradt Pál apostol a bérelt szállásán. Mindenkit fogadott, aki csak fölkereste. Hirdette nekik az Isten országát, és bátran, akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.
Zsoltár:
Zsolt. 10,4.5 és 7
Szent templomában van az Isten, * az Úr trónja a mennyben áll.
Rátekint szeme a szegényre, * pillantása az emberek fiait vizsgálja.
Az Úr megvizsgálja az igazat és a bűnöst, * utálja azt, aki az erőszakot kedveli.
Az Úr igaz: az igazságot kedveli, * az igazak meglátják az ő arcát.
Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.06.08. 2023.06.08. csütörtök
- 2023.06.07. 2023.06.07. szerda
- 2023.06.06. 2023.06.06. kedd
- 2023.06.05. 2023.06.05. hétfő
- 2023.06.04. 2023.06.04. VASÁRNAP
- 2023.06.03. 2023.06.03. szombat
- 2023.06.02. 2023.06.02. péntek
- 2023.06.01. 2023.06.01. csütörtök
- 2023.05.31. 2023.05.31. szerda
- 2023.05.30. 2023.05.30. kedd