2021.06.11. péntek

Megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét.
Szentlecke:
Ef 3,8-12.14-19
Testvéreim!
Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül a kegyelem, hogy Krisztus felfoghatatlan gazdagságát hirdessem a pogányoknak, és megvilágosítsak minden embert, hogyan valósult meg ez a titok, amely kezdettől fogva el volt rejtve a mindent teremtő Istenben, hogy most az Egyház által az Isten szerfölött sokrétű bölcsessége nyilvánvalóvá legyen a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt.
Ez volt az ő örök szándéka, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban megvalósított; a benne való hit által van reményünk és biztonságos utunk Istenhez. Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt: tőle származik minden közösség az égben és a földön. Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység; megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.
Olvasmány:
Oz 11,1.3-4.8c-9
Ezt mondja az Úr:
˝Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem; Egyiptomból hívtam meg fiamat. Én tanítottam meg járni Efraimot, karomon hordoztam, mégsem ismerték el, hogy gondjukat viseltem. Puha kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzá, enni adtam neki.
Szívem elváltozott, egész bensőm remeg. Nem hagyom, hogy fellobbanjon haragom: Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember; a közöttetek élő Szent, aki nem a harag tüzével jön.
Zsoltár:
Iz 12,2-3.4bcd.5-6
Íme, Isten az én üdvösségem, * bízom benne és nem félek.
Mert az Úr az én erősségem és dicsőségem, * ő lett nékem szabadulásom.
Adjatok hálát az Úrnak, * magasztaljátok az ő nevét.
A népek közt hirdessétek tetteit, * emlékezzetek meg arról, hogy Fölséges az ő neve.
Zengjetek dalt az Úrnak, mert csodás dolgokat művelt: * tudja meg az egész világ!
Ujjongjatok és dicséretet mondjatok Sion lakói, * mert nagy a ti körötökben Izrael szentje.
Örömmel merítsetek vizet * az üdvösség forrásaiból.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.09.25. 2023.09.25. hétfő
- 2023.09.24. 2023.09.24. VASÁRNAP
- 2023.09.23. 2023.09.23. szombat
- 2023.09.22. 2023.09.22. péntek
- 2023.09.21. 2023.09.21. csütörtök
- 2023.09.20. 2023.09.20. szerda
- 2023.09.19. 2023.09.19. kedd
- 2023.09.18. 2023.09.18. hétfő
- 2023.09.17. 2023.09.17. VASÁRNAP
- 2023.09.16. 2023.09.16. szombat