Az apostol örömest dicsekszik gyengeségeivel.

Szentlecke:

2Kor 12,1-10

Testvéreim!

Ha dicsekedni kell, bár az semmit sem ér, rátérek a látomásokra és az Úr kinyilatkoztatásaira.
Tudok egy Krisztusban élő emberről, aki tizennégy évvel ezelőtt – testben-e, nem tudom, testen kívül-e, nem tudom, Isten a tudója – elragadtatott a harmadik égig. És tudom, hogy ez az ember – testben-e vagy testen kívül, nem tudom, Isten a tudója – elragadtatott a Paradicsomba, és titokzatos szavakat hallott, amelyeket az embernek nem szabad elmondania.

Az ilyesmivel dicsekszem, de magammal nem dicsekszem, hacsak gyöngeségeimmel nem. Pedig ha dicsekedni akarnék, nem volnék oktalan, hiszen igazat mondanék. Ám ettől óvakodom, hogy valaki többre ne becsüljön annál, mint amit rajtam lát, vagy tőlem hall.
Hogy azonban a rendkívüli kinyilatkoztatások önhitté ne tegyenek, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy szüntelenül zaklasson, és el ne bízzam magamat. Háromszor kértem az Urat, hogy szűnjék meg (a zaklatás), de azt felelte:

˝Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a te gyöngeségedben lesz teljessé.˝
Örömest dicsekszem tehát gyengeségeimmel, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Azért telik kedvem a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.

Zsoltár: 

Zsolt. 33,8-9.10-11.12-13

Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
 
Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik nem szűkölködnek.
 
Jertek, fiaim, és hallgassatok engem, * az Úr félelmére tanítlak titeket.
Ki az az ember, aki élni vágyik, * és szeretne jó napokat látni?

Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!.