Ábrahám Isten parancsára kiköltözött szülőföldjéről.

Olvasmány:

Ter 12,1-9

Az Úr így szólt Ábrámhoz:

˝Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, és akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.˝
Ábrám tehát elköltözött, ahogy az Úr megparancsolta neki, és vele tartott Lót is. Ábrám hetvenöt éves volt, amikor Háránból elindult. Ábrám vette feleségét, Sárait, és Lótot, testvérének a fiát, és minden vagyonukat, amit gyűjtöttek; meg azokat a szolgákat, akiket Háránban szereztek. Azután elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. Amikor odaérkeztek, Ábrám áthaladt az országon, Szichem városáig, egészen Móré tölgyeséig. Azon a földön kánaániták laktak.

Akkor az Úr megjelent Ábrámnak, és megígérte neki: ˝Ezt a földet utódaidnak adom.˝ Erre ő oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.
Onnan aztán továbbvonult a hegyvidékre, Bételtől keletre. Fölverte sátrát, s Bétel nyugatra esett, Hai pedig keletre. Aztán oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta az ő nevét. Majd újra útnak indult, és mindinkább délnek, a Negeb felé tartott.

Zsoltár: 

Zsolt. 32,12-13.18-19.20.22

Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
Letekint Isten a mennyből, * és látja mind az emberek fiait.
 
Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
 
Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * mert ő a segítőnk és ő a mi oltalmunk.
Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.

Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.