Isten átvezette őket a kiszáradt tenger közepén.

Olvasmány:

Kiv 14,21–15,1

Amikor Izrael fiai látták, hogy az egyiptomiak üldözik őket, Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé. Az Úr egész éjjel tartó erős keleti széllel visszaszorította a tengert és kiszárította. A víz kettévált, és Izrael fiai a száraz tengerfenéken átvonultak, miközben a víz jobb és bal felől úgy állt, mint a fal. Az egyiptomiak utánuk vetették magukat, s a fáraó minden lova, harci szekere és lovasa utánuk ment a tengerbe.

A reggeli őrség idején az Úr a tűz- és felhőoszlopból rátekintett az egyiptomiak seregére, és megzavarta őket. Akadályozta a szekerek kerekét, ezért csak bajjal jutottak előre. Az egyiptomiak kiabálni kezdtek: ˝Meneküljünk Izrael fiai elől, mivel az Úr harcol értük az egyiptomiak ellen.˝

Az Úr pedig így szólt Mózeshez: ˝Nyújtsd ki kezedet a tenger fölé, hogy a víz visszazúduljon az egyiptomiakra, szekereikre és lovasaikra.˝ Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé. Erre a víz napkeltekor visszaáramlott a régi helyére, amikor az egyiptomiak éppen arra menekültek. Az Úr besodorta őket a habok közepébe. A víz visszaömlött, és ellepte a szekereket, a lovasokat és a fáraó egész seregét, amely utánuk nyomult a tengerbe. Senki sem maradt életben közülük. Izrael fiai azonban száraz lábbal mentek át a tengeren, miközben a víz tőlük jobbra és balra úgy állt, mint a fal.

Így mentette meg az Úr azon a napon Izrael fiait az egyiptomiak hatalmától. Az izraeliták látták az egyiptomiakat holtan feküdni a tenger partján. Izrael fiai tanúi voltak a nagy tettnek, amelyet az Úr az egyiptomiakon véghezvitt. A népet félelem töltötte el az Úr színe előtt, és hittek az Úrnak és Mózesnek, az ő szolgájának.
Akkor Mózes Izrael fiaival együtt ezt az éneket énekelte az Úrnak: ˝Énekeljünk az Úrnak, mert dicsőség övezi: a lovat és lovasát a tengerbe vetette.˝

Zsoltár: 

Kiv 15,8-9.10 és 12.17

Haragod leheletétől feltorlódtak a vizek, † a tornyosuló hullámok megálltak, * az örvények a tenger mélyén összegyűltek.
Az ellenség így szólt: † ˝Üldözőbe veszem és elfogom, * szétosztom a zsákmányt, és lelkem kielégül.
Kirántom kardomat, * és kezem elpusztítja őket.˝
 
Rájuk leheltél, és összecsapott felettük a tenger, * elmerültek, mint ólom a hatalmas vizekben.
Kinyújtottad kezedet, és a föld elnyelte őket, * megváltott népednek jóságos vezére lettél.
 
Bevezeted, és örökséged hegyére költözteted népedet, * erős lakhelyedre, amelyet te építettél.

Énekeljünk az Úrnak, * mert dicsőség övezi.