Mózes egyedül nem bírja viselni a nép minden gondját.

Olvasmány:

Szám 11,4b-15

A pusztai vándorlás idején a nép zúgolódni kezdett:

˝Ki ad nekünk húst enni! Visszagondolunk a halra, amelyet ingyen ettünk Egyiptomban, eszünkbe jut az uborka, a dinnye, a póréhagyma, a vöröshagyma meg a fokhagyma. Most pedig hiába epekedünk, a szemünk nem lát mást, mint csak a mannát!˝ A manna apró maghoz hasonlított, és színe olyan volt, mint a mézgáé. A mannát a nép mindennap felszedte, kézimalmán megőrölte, vagy mozsárban összetörte, azután fazékban megfőzte, és olyan ízű kalácsot készített belőle, mint az olajoslepény. A manna éjszakánként a leszálló harmattal hullott a táborra.

Mózes meghallotta, hogy siránkozik a nép, ki-ki a sátora bejáratánál. Az Úr nagyon megharagudott emiatt, de Mózesnek se tetszett ez a dolog. Azért így szólt az Úrhoz: ˝Miért sújtod szolgádat? Miért nem találok kegyelmet előtted, és miért raktad rám az egész nép terhét? Hát én fogantam ezt a sokaságot, vagy én hoztam őket a világra, hogy azt mondod nekem: »Hordozd őket kebleden, ahogyan a dajka szokta hordozni a csecsemőt, és vezesd őket arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáiknak!«? Honnan vegyek húst, hogy enni adjak ekkora sokaságnak? Felém fordulva siránkoznak, és azt mondják: »Adj nekünk húst enni!« Én egyedül nem viselhetem a nép gondját, felülmúlja erőmet. Ha azonban te másként ítéled meg a dolgot, ha kegyelmet találtam előtted, akkor, kérlek, vedd el életemet, hogy ne szenvedjek ekkora nyomorúságot!˝

Zsoltár: 

Zsolt. 80,12-13.14-15.16-17

Népem nem hallgatta meg szavamat, * Izrael nem figyelt igémre.
Szívük keménységére hagytam őket, * járjanak csak szándékuk szerint.
 
Bárcsak hallgatna rám népem, * bárcsak utamon járna Izrael.
Ellenségeit megaláznám akkor, * s gyötrőire emelném kezemet.
 
Akik gyűlölik az Urat, meghódolnának néki, * és sorsuk örökké tartana.
Népemet pedig a búza javából táplálnám, * és jóllakatnám őket mézzel a sziklából.

Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek!