Mózes a lázongó népnek vizet fakaszt a sziklából.

Olvasmány:

Szám 20,1-13

A pusztai tartózkodás utolsó esztendejének első hónapjában Izrael fiainak egész sokasága eljutott a Szin-pusztába, és letelepedett Kádesben. Itt meghalt Mirjám, és itt is temették el.

Mivel pedig nem volt ivóvize a népnek, fellázadtak Mózes és Áron ellen, és így pöröltek velük: ˝Bárcsak mi is odavesztünk volna az Úr színe előtt, amikor testvéreink elpusztultak! Miért hoztátok ki az Úr népét a pusztába, hogy meghaljunk mi is, meg az állataink is? Miért hoztatok ki minket Egyiptomból, miért vezettetek bennünket erre a kietlen vidékre, melyet bevetni nem lehet, nem terem se fügét, se szőlőt, se gránátalmát, de még ivóvíz sincs?˝

Erre Mózes és Áron ott hagyták a sokaságot, bementek a Szövetség sátrába, és földre borultak. Ekkor megjelent előttük az Úr dicsősége, és az Úr így szólt Mózeshez: ˝Vedd a botodat, és Áronnal, a testvéreddel gyújtsd egybe a népet, és szemük láttára parancsoljatok a sziklának, és az vizet fog adni. Ha aztán így vizet fakasztottál a sziklából, ihatik belőle az egész nép és állataik is.˝

Mózes tehát az Úr színe előtt kezébe vette a botot, ahogy a parancs szólt, egy begyűjtötte a népet a szikla előtt, és így szólt hozzájuk: ˝Halljátok, ti, lázadók és hitetlenkedők! (Kételkedtek abban, hogy) tudunk vizet fakasztani nektek ebből a sziklából?˝ Azzal Mózes felemelte a kezét, és kétszer ráütött botjával a sziklára, és abból bőséges víz fakadt, úgyhogy ihatott belőle a nép és a jószága.
Ezután így szólt az Úr Mózeshez és Áronhoz: ˝Mivel nem hittetek nekem, és nem dicsőítettetek meg a választott nép előtt, nem ti fogjátok bevezetni ezt a népet arra a földre, amelyet nekik szántam.˝
A helyet Meribának, azaz a Pörölés vizének nevezték el, ott pörlekedett ugyanis a nép az Úrral. Ő pedig ott bizonyította be előttük szentségét.

Zsoltár: 

Zsolt. 94,1-2.6-7.8-9

Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt.
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
 
Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt, mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
 
Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * ˝Ne keményítsétek meg szíveteket,
mint egykor Meribánál, Massza napján a pusztában, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.˝

Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * ˝Népem, ne légy kemény szívű!˝