2023.08.17. csütörtök

A választott nép megérkezik az ígéret földjére.
Olvasmány:
Józs 3,7-10a.11.13-17
Mózes halála után az Úr így szólt Józsuéhoz: ˝Mától fogva felmagasztallak az egész nép előtt: Tudják meg, hogy veled leszek, mint ahogy Mózessel is voltam. Add ki a parancsot a Szövetség ládáját vivő papoknak, hogy álljanak meg a vízben, ha eljutnak a Jordán partjához!˝
Józsue ekkor így szólt a néphez: ˝Jöjjetek ide, és halljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavát!˝ Majd így folytatta: ˝Abból fogjátok megtudni, hogy az Úr, az élő Isten közöttetek van, és elűzi színetek elől a kananeusokat, hogy íme, az egész földkerekség Urának Szövetségládája előttetek megy át a Jordánon. Amint a papok, akik az Úrnak, a földkerekség Istenének ládáját viszik, talpukkal a Jordán folyó vizét érintik, a lefelé folyó víz lefolyik és elfogy, a felülről jövő pedig egy tömegben megáll.˝
A nép tehát elindult sátraiból, hogy átkeljen a Jordánon, a Szövetség ládáját vivő papok pedig előttük mentek. Éppen aratás ideje volt, és a Jordán vize teljesen betöltötte a medrét. Amint a papok beléptek a Jordánba, és lábukat bemártották a vízbe, a felülről jövő víz egy helyben megállott, és Adom városától egészen Szártánig úgy feltornyosodott, mintha gátak között lenne; a lefelé folyó víz pedig lefolyt a Puszta tengerébe, amelyet most Holt-tengernek neveznek, míg egészen el nem fogyott. Ekkor a nép átment Jerikó felé, míg a Szövetség ládáját vivő papok száraz talajon mozdulatlanul álltak a Jordán közepén, és az egész nép átkelt a száraz folyómedren.
Zsoltár:
Zsolt. 113a,1-2.3-4.5-6
Amikor Izrael kivonult Egyiptomból, * a barbár nép közül Jákob háza,
akkor lett Júda az ő szentélye, * és Izrael az ő országa.
Ezt látva meghátrált a tenger árja, * és a Jordán vize visszafordult,
a nagy hegyek, mint a kosok ugrándoztak, * és a halmok, mint a kis bárányok.
Mi lelt téged, tenger, hogy meghátráltál, * és téged, Jordán vize, hogy megfordultál?
Ti, hegyek, miért ugrándoztok, mint a kosok, * és ti, halmok, mint a kis bárányok?
Alleluja.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.10.04. 2023.10.04. szerda
- 2023.10.03. 2023.10.03. kedd
- 2023.10.02. 2023.10.02. hétfő
- 2023.10.01. 2023.10.01. VASÁRNAP
- 2023.09.30. 2023.09.30. szombat
- 2023.09.29. 2023.09.29. péntek
- 2023.09.28. 2023.09.28. csütörtök
- 2023.09.27. 2023.09.27. szerda
- 2023.09.26. 2023.09.26. kedd
- 2023.09.25. 2023.09.25. hétfő