Tiszta Forrás
2023. szeptember 27.   
Névnap: Adalbert, Vince

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

OLVASMÁNY: 2023-09-27 ~ ~ ~ ~ Ezdrás pap, aki egy egész napon át kesergett népe bűnei miatt, így kezdte imáját: Az esti áldozat idején abbahagytam kesergésemet, tépett palástomban és köntösömben térdre borultam, és karomat kitártam Uram, Istenem felé. ~ ~ Így szóltam: Istenem, én nagyon szégyellem magam. ~ ~ Arcommal már feléd fordulni sem merek. ~ ~ Amilyen magas fölöttünk az ég, mi éppen olyan mélyre süllyedtünk gonoszságaink tengerébe. ~ ~ Atyáink napjaitól mind a mai napig folyvást csak vétkeztünk. ~ ~ Saját gonoszságunk miatt lettünk száműzött szolgákká, királyaink és papjaink pedig pogányok kezére kerültek, így lett a sorsunk a kifosztás és a megszégyenülés, és így van ez ma is. ~ ~ Most azonban egy szempillantásra megkönyörült rajtunk az Úr, a mi Istenünk: Meghagyott egy maradékot, és menedéket adott nekünk az ő szent helyén! ~ ~ Megengedte Istenünk, hogy felcsillanjon a szemünk, és egy kis vigaszt adott nekünk szolgaságunkban. Szolgák vagyunk, ez igaz. ~ ~ De Istenünk e számkivetett sorsunkban sem hagyott el: a perzsa király szívét felénk fordította kegyével: hogy újra éljünk; hogy romjaiból fölépítsük Istenünk szent templomát; hogy védőfal erősítse országunkat, Júdát, és az Úr szent városát, Jeruzsálemet! (Ezd 9,5-9) ~ ~ ~ ~ Ez az Isten igéje.

Jelen van

0 felhasználó
12 látogató

Látogatások

- ma: 43
- tegnap: 161
2023.08.19. 00:00 beckerj
Hozzászólások: 0

2023.08.19. szombat

2023.08.19. szombat
 
 
 
 
 
 
 
 

Élete végén Józsue megújítja az Úrral kötött szövetséget.


 

 

 

 

 

 

Olvasmány:

Józs 24,14-29

Amikor Józsue érezte, hogy életének vége közeledik, ezt a beszédet intézte a néphez:


˝Féljétek az Urat, és szolgáljatok neki egész és igaz szívvel! Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeknek Mezopotámiában és Egyiptomban atyáitok szolgáltak. Ti az Úrnak szolgáljatok! Ha nem akartok az Úrnak szolgálni, válasszatok most, kinek akartok szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában, vagy az amoriták isteneinek, akiknek most a földjét lakjátok. Mi, én és házam népe az Úrnak szolgálunk.˝
A nép így felelt: ˝Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, és más isteneknek szolgáljunk. Az Úr a mi Istenünk, ő vezette ki atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Szemünk láttára ő tette ezeket a nagy csodákat, oltalmazott minket az egész úton, amelyet végigjártunk, és az összes nép között, ahol átvonultunk. Az Úr elűzött előlünk minden népet, így az amoritákat is, akik az országot lakták. Mi is az Úrnak akarunk hát szolgálni, ő a mi Istenünk.˝
Józsue erre azt mondta a népnek: ˝Nem tudjátok ti szolgálni az Urat, mert ő szent Isten, féltékeny Isten, aki nem nézi el vétkeiteket és elpártolástokat. Ha elhagyjátok az Urat, és idegen isteneknek szolgáltok, ő is elfordul tőletek, megsanyargat és elpusztít titeket, bár azelőtt jót tett veletek.˝


Akkor a nép így válaszolt Józsuának: ˝Nem lesz úgy, amint mondod, mert mi az Úrnak fogunk szolgálni!˝ Józsue erre azt mondta a népnek: ˝Ti vagytok a tanúk magatok ellen, hogy az Urat választottátok, hogy neki szolgáljatok.˝ Azt felelték: ˝Mi vagyunk a tanúk!˝ Józsue ekkor meghagyta nekik: ˝Akkor, távolítsátok el magatok közül az idegen isteneket, és hajtsátok szíveteket az Úrhoz, Izrael Istenéhez!˝ Azt mondta erre a nép Józsuénak: ˝Az Úrnak, a mi Istenünknek fogunk szolgálni, és az ő parancsainak fogunk engedelmeskedni.˝


Józsue tehát megkötötte a szövetséget a néppel azon a napon Szichemben, és a nép elé terjesztette a parancsokat és a rendeleteket. Józsue beírta mindezeket a szavakat az Úr törvényének a könyvébe. Aztán vett egy nagy követ, és odahelyezte a tölgyfa alá, amely az Úr szent helyén volt. Majd ezt mondta az egész népnek: ˝Íme, ez a kő szolgáljon bizonyságul ellenetek, mert ez hallotta az Úr minden szavát, amelyet hozzánk intézett. Ez tanú lesz ellenetek, nehogy később letagadjátok, és hazudni merjetek az Úrnak, a ti Isteneteknek!˝ Ekkor elbocsátotta a népet, mindenkit a maga birtokára.
Ezek után az események után meghalt Józsue, Nun fia, az Úr szolgája, száztíz éves korában.

 

                                                                                                                                      

Zsoltár: 

Zsolt. 15,1-2a és 5.7-8.11

Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: ˝Istenem te vagy nékem.˝
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.
 
Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.
 
Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.
Gyönyörűségre hívtál engem * jobbod mellett szünet nélkül.

Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem.

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás