Tiszta Forrás
2023. szeptember 27.   
Névnap: Adalbert, Vince

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

OLVASMÁNY: 2023-09-27 ~ ~ ~ ~ Ezdrás pap, aki egy egész napon át kesergett népe bűnei miatt, így kezdte imáját: Az esti áldozat idején abbahagytam kesergésemet, tépett palástomban és köntösömben térdre borultam, és karomat kitártam Uram, Istenem felé. ~ ~ Így szóltam: Istenem, én nagyon szégyellem magam. ~ ~ Arcommal már feléd fordulni sem merek. ~ ~ Amilyen magas fölöttünk az ég, mi éppen olyan mélyre süllyedtünk gonoszságaink tengerébe. ~ ~ Atyáink napjaitól mind a mai napig folyvást csak vétkeztünk. ~ ~ Saját gonoszságunk miatt lettünk száműzött szolgákká, királyaink és papjaink pedig pogányok kezére kerültek, így lett a sorsunk a kifosztás és a megszégyenülés, és így van ez ma is. ~ ~ Most azonban egy szempillantásra megkönyörült rajtunk az Úr, a mi Istenünk: Meghagyott egy maradékot, és menedéket adott nekünk az ő szent helyén! ~ ~ Megengedte Istenünk, hogy felcsillanjon a szemünk, és egy kis vigaszt adott nekünk szolgaságunkban. Szolgák vagyunk, ez igaz. ~ ~ De Istenünk e számkivetett sorsunkban sem hagyott el: a perzsa király szívét felénk fordította kegyével: hogy újra éljünk; hogy romjaiból fölépítsük Istenünk szent templomát; hogy védőfal erősítse országunkat, Júdát, és az Úr szent városát, Jeruzsálemet! (Ezd 9,5-9) ~ ~ ~ ~ Ez az Isten igéje.

Jelen van

0 felhasználó
16 látogató

Látogatások

- ma: 46
- tegnap: 161
2023.08.15. 00:00 beckerj
Hozzászólások: 0

2023.08.15. kedd

2023.08.15. kedd
 
 
 
 
 

Először Krisztus támadt fel, majd azok, akik Krisztushoz tartoznak.


 

 

 

 

Szentlecke:

1Kor 15,20-27

Testvéreim!


Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a holtak közül. Egy ember által jött a halál, és egy ember által jön a holtak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghalt, úgy Krisztusban mindenki életre kel. Mindenki akkor támad fel, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd amikor ő eljön, azok is mindannyian, akik Krisztushoz tartoznak.


Azután következik a vég, amikor Krisztus átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti.
 

 

Olvasmány:

Jel 11,19a; 12,1-6a.10ab

Én, János láttam, hogy az égben feltárult az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája. Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona. Áldott állapotban volt, kiáltozott gyötrelmében és szülési fájdalmában.


Majd egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy, vörös sárkány. Hét feje volt és tíz szarva, és mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte és a földre szórta az ég csillagainak egyharmadát.
Azután a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje a gyermekét.

Az asszony fiút szült. Fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza az összes nemzetet. A gyermeket elragadták, és Isten trónja elé tették, az asszony pedig a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára.
Ekkor harsány hangot hallottam az égben: ˝Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa! Eljött az ő Fölkentjének uralma!˝
 

       

                                                            

Zsoltár: 

Zsolt. 44,10bc.11.12ab.16

Jobbodon áll a királynő, * Ofir aranyával ékesítve.
 
Halljad, leányom, figyelj szavamra, * felejtsd el népedet és atyád házát.

Szépségedet kívánja a király, * mert ő a te urad, hódolj előtte.
 
Ujjongó örömmel vonulnak, * bevonulnak a király házába.

Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás