2023.08.22. kedd

Az Úr Gedeont választja népe szabadítójául, a rendíthetetlen hit és istenszolgálat emberét.
Olvasmány:
Bír 6,11-24a
A bírák korában történt. Az Úr angyala megjelent és leült egy tölgyfa alatt, amely Efrában volt és az Abiezer családjából való Joáshoz tartozott. Joás fia, Gedeon éppen gabonát csépelt a szérűn, hogy megmentse az ellenséges madianiták elől. Itt jelent meg neki az Úr angyala, és így köszöntötte: ˝Az Úr veled, hős vitéz!˝
Gedeon így válaszolt: ˝Kérlek, Uram, ha valóban velünk az Úr, akkor miért ért minket ez a sok csapás?
Hol vannak azok csodás tettei, amelyekről atyáink beszéltek nekünk: hogyan hozott ki minket az Úr Egyiptom földjéről.
Az Úr most minket, bizony, elhagyott, és a madianiták kezébe adott.˝
Az Úr ekkor rátekintett, és így szólt: ˝Te bátor férfi vagy! Nos, menj tehát, és a madianiták hatalmából szabadítsd ki népedet!
Tudd meg, hogy én küldelek téged.˝
Ő így szabadkozott: ˝Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izraelt, hiszen nemzetségem a legjelentéktelenebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.˝
Az Úr azonban így bátorította: ˝Én veled leszek.
Meglásd, úgy megvered a madianitákat, mint hogyha csak egyetlen ember állná utadat.˝
Gedeon ezután így szólt: ˝Uram, ha tetszésre találtam előtted, adj nekem valami jelet, hogy valóban te beszélsz velem!
Kérlek, ne távozzál addig innen, míg valami áldozati ajándékot nem hozok, hogy bemutassam neked.˝
Az Úr azt felelte: ˝Menj, és míg vissza nem jössz, maradok.˝
Gedeon erre bement, gödölyét vágott, megfőzte, és jó sok kovásztalan kenyeret is készített. A húst kosárba tette, levét fazékba öntötte. Azután kivitte a tölgyfa alá, és áldozatként felajánlotta. Az Úr angyala azt parancsolta neki: ˝A húst és a kenyeret a kősziklára tedd, a levét pedig öntsd rá!˝
Amikor Gedeon ezt megtette, az Úr angyala a kezében levő bot végével megérintette a húst és a kenyeret. Hirtelen tűz lobbant fel a sziklából, és elemésztette a húst meg a kenyeret. Az Úr angyala pedig eltűnt Gedeon szemei elől. Amikor Gedeon így megtudta, hogy valóban az Úr angyalával beszélt,
felkiáltott: ˝Jaj, nekem, jaj, Uram, Istenem, mert szemtől szemben láttam az Úr angyalát!˝
De megvigasztalta őt az Úr: ˝Béke veled! Nem halsz meg, ne félj!˝
Gedeon azon a helyen oltárt emelt az Úrnak. Ezt a nevet adta neki: ˝Az Úr békessége˝.
Zsoltár:
Zsolt. 84,9.11-12.13-14
Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, † mert népének és szentjeinek békét ígér, * azoknak, akik szívből hozzá térnek.
Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
Az Úr jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
A mi Urunk, Istenünk * békét hirdet népének.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.09.27. 2023.09.27. szerda
- 2023.09.26. 2023.09.26. kedd
- 2023.09.25. 2023.09.25. hétfő
- 2023.09.24. 2023.09.24. VASÁRNAP
- 2023.09.23. 2023.09.23. szombat
- 2023.09.22. 2023.09.22. péntek
- 2023.09.21. 2023.09.21. csütörtök
- 2023.09.20. 2023.09.20. szerda
- 2023.09.19. 2023.09.19. kedd
- 2023.09.18. 2023.09.18. hétfő