2021.10.01. péntek

Azt cselekedtük, ami gonosz az Úr, a mi Istenünk szemében.
Olvasmány:
Bár 1,15-22
Jeremiás próféta tanítványa, Báruk így kezdte bűnbánati imáját:
Igazságos vagy, Urunk, Istenünk, a mi arcunkat pedig méltán önti el a szégyenpír.
Bizonyság erre Júda fiainak, Jeruzsálem lakóinak, királyainknak, főembereinknek, papjainknak, prófétáinknak és atyáinknak ez a mai sorsa is.
Urunk és Istenünk ellen bűneink nagyok: nem hittünk, nem bíztunk benne és nem követtük őt. Urunk, Istenünk szavára nem figyelt fülünk; nem tartottuk meg a nekünk írt parancsokat. Mind a mai napig megvetettük Urunk, Istenünk szavát, attól a naptól fogva, hogy kihozta atyáinkat Egyiptomból.
Elhagytuk őt, más útra tértünk, hogy ne kelljen hallanunk parancsait.
Utol is ért az átok minket, rajtunk van a csapás, amelyet Mózesnek, szolgájának szavával megjósolt az Úr még akkor, mikor atyáinkat Egyiptomból kihozta, hogy ezt a tejjel-mézzel folyó országot adja nekünk.
Nem szívleltük meg Urunk, Istenünk szavát.
Hiába küldött oktatókul prófétákat is nékünk, mi inkább gonosz szívünk vágyai szerint bálványok után mentünk.
Azt cselekedtük, ami gonosz az Úr, a mi Istenünk szemében.
Zsoltár:
Zsolt. 78,1-5.8-9
Pogányok törtek örökségedre, Istenünk, † szent templomodat gyalázat érte, * Jeruzsálemet romba döntötték.
Szolgáid holttestét az ég madarainak eledelül adták, * s a föld vadjainak híveid testét.
Vérüket úgy ontották Jeruzsálem körül, mint a vizet, * és nem volt, aki eltemesse őket.
Gyalázattá lettünk szomszédaink előtt, * kinevetnek és csúfolnak a körülöttünk lakók.
Meddig még, Urunk? † Vég nélkül haragszol? * Haragod úgy lángol, mint a tűz?
Ne emlékezzél atyáink vétkeire, † irgalmaddal siess elénk, * mert igen nyomorultak lettünk.
Segíts rajtunk, szabadító Istenünk, † neved dicsőségéért ments meg minket, * és nevedért bocsásd meg bűneinket.
Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.09.26. 2023.09.26. kedd
- 2023.09.25. 2023.09.25. hétfő
- 2023.09.24. 2023.09.24. VASÁRNAP
- 2023.09.23. 2023.09.23. szombat
- 2023.09.22. 2023.09.22. péntek
- 2023.09.21. 2023.09.21. csütörtök
- 2023.09.20. 2023.09.20. szerda
- 2023.09.19. 2023.09.19. kedd
- 2023.09.18. 2023.09.18. hétfő
- 2023.09.17. 2023.09.17. VASÁRNAP