Jézus a halál elszenvedéséért a dicsőség és nagyság koronáját nyerte el.

Olvasmány:

Ter 2,18-24

Az első ember teremtése után így szólt az Úristen:

˝Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.˝
Az Úristen megteremtette a földből a mező minden állatát és az ég minden madarát. Odavezette őket az emberhez, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát nevet adott minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának. De a maga számára nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá.

Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, és amikor elaludt, kivette az egyik oldalbordáját, a helyét pedig hússal töltötte ki. Ezután az Úristen az oldalbordából, amelyet az emberből kivett, megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: ˝Ez most már csont az én csontomból és hús az én húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből vétetett.˝

Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz.

Zsoltár: 

Zsolt. 127,1-2.3.4-5.6

Boldog mindaz, ki féli az Urat, * aki az ő útjain jár.
Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.
 
Feleséged olyan, mint a termő szőlőtő, * a te házad bensejében.
Fiaid olyanok, mint az olajfacsemeték, * úgy veszik körül asztalodat.
 
Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, * aki féli az Urat.
Áldjon meg téged az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.
 
Lásd meg fiaidnak fiait, * békesség Izraelnek!

Életünknek minden napját, * Isten áldása kísérje!