2023.10.12. csütörtök

Meglátjátok majd, mi a különbség az igaz és a gonosz között!
Olvasmány:
Mal 3,13-20a
Prófétája által ezt mondja az Úr:
Népem, keményen vádaskodol ellenem!
Még azt kérded, hogy mit beszéltél ellenem?
Azt mondtad: ˝Értelmetlen az Urat szolgálni!
Mi haszna annak, hogy megtartottuk parancsait, és bűnbánatban jártunk a Seregek Urának színe előtt?
Lám, most boldogabb a kevély, mert akik gonoszságot műveltek, azoknak jól megy a soruk.
Próbára tették az Istent, de semmi bántódásuk sem esett.˝
De, amikor az istenfélők összejöttek, és egymás közt beszéltek, az Úr figyelt rájuk és hallott mindent.
Emlékeztetőül minden istenfélő nevét feljegyezték színe előtt egy könyvbe; mindazokét, akik Őreá gondolnak.
A Seregek Ura pedig ezt mondta: ˝Azon a nagy napon, amelyet készítek, tulajdonommá lesznek ők.
Megszánom őket, mint ahogy az ember megszánja fiát, aki neki szolgál.
Akkor ismét meglátjátok, mi a különbség az igaz és a gonosz között, az Istennek szolgáló és a neki nem szolgáló ember között.
Bizony, eljön majd az a nap, lángolva, mint a kemence.
Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: azon az eljövendő napon lángra lobbannak, és nem marad sem gyökerük, sem hajtásuk.
Nektek azonban, akik félitek nevemet, felragyog az igazság napja, és sugarai üdvösséget fognak árasztani˝ – mondja a Seregek Ura.
Zsoltár:
Zsolt. 1,1-4.6
Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, † nem lép a bűnösök útjára, * a gúnyolódok körében nem foglal helyet,
hanem az Úr törvényében leli örömét, * az ő parancsairól elmélkedik éjjel és nappal.
Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, * mely idejében gyümölcsöt érlel.
Nem fonnyad el a lombja, * siker koronázza minden tettét.
Nem így járnak a gonoszok, nem így, * hanem mint a polyva, melyet szétszór a szél.
Mert az Úr őrzi az igazak útját, * a gonoszok útja pusztulás.
Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.11.28. 2023.11.28. kedd
- 2023.11.27. 2023.11.27. hétfő
- 2023.11.26. 2023.11.26. VASÁRNAP
- 2023.11.25. 2023.11.25. szombat
- 2023.11.24. 2023.11.24. péntek
- 2023.11.23. 2023.11.23. csütörtök
- 2023.11.22. 2023.11.22. szerda
- 2023.11.21. 2023.11.21. kedd
- 2023.11.20. 2023.11.20. hétfő
- 2023.11.19. 2023.11.19. VASÁRNAP