Isten nem bánja meg kegyelmi adományait.

Szentlecke:

Róm 11,1-2a.11-12.25-29

Testvéreim! 

Vajon Isten elvetette Izrael népét, (amelyet öröktől fogva kiválasztott magának)? Szó sincs róla. Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám véréből, Benjámin törzséből.
Kérdem tehát: Izrael népe oly nagyot vétkezett, hogy nem tud többé felkelni bűneiből? Egyáltalán nem. Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. Akkor majd Izrael egész népe üdvözül, amint a Szentírásban olvassuk:
Sionból jön a Szabadító, és eltörli Jákob gonoszságát.

Ez lesz velük a szövetségem, amikor megbocsátom bűneiket.
Javatokra vált tehát, hogy ők nem fogadták el az evangéliumot, a kiválasztás által őseik miatt azonban igen kedvesek ők Isten előtt. Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományait és meghívását.

Zsoltár: 

Zsolt. 93,12-13a.14-15.17-18

Boldog az az ember, * akit te tanítasz, Uram,
akit törvényedre oktatsz, * hogy nehéz napjaiban enyhülést találjon.
 
Mert az Úr nem taszítja el népét, * nem hagyja el örökségét.
Mert igazságos lesz az ítélet, * és azt követi minden igaz szívű.
 
Ha az Úr nem segített volna engem, * bizony, már az örök csend helyén volna lakásom.
De amikor azt mondtam: ˝Meginogtak lábaim˝, * irgalmasságod, Uram, fenntartott engem.

Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.