Életünkben és halálunkban egyaránt az Úré vagyunk.

Szentlecke:

Róm 14,7-12

Testvéreim!

Egyikünk sem él csak önmagának, és egyikünk sem hal meg csak önmagának. Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, mindig az Úré vagyunk.

Krisztus ugyanis azért halt meg és azért támadt fel, hogy mind a holtaknak, mind az élőknek Ura legyen.
Ne ítéld el tehát testvéredet, és ne vesd meg felebarátodat! Hiszen mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk. A Szentírásban ugyanis ezt olvassuk:
Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr –, előttem meghajlik minden térd, és minden nyelv magasztalja az Istent.

Tehát mindegyikünk számot ad magáról Istennek.

Zsoltár: 

Zsolt. 26,1.4.13-14

Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
 
Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam, * hogy az Úr házában lakjam életem minden napján,
hogy élvezhessem az Úr örömét, * és szemlélhessem szent templomát.
 
Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.

Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.