Isten hű szolgálója a dicső halált többre becsüli a gyalázatos életnél.

---

 

 

 

 

 

Olvasmány:

2Mak 6,18-31

Az istentelen Antiokusz Epifánész uralkodása alatt történt.

Eleázárnak, a legkiválóbb írástudók egyikének, aki tiszteletre méltó aggastyán volt, erőszakkal nyitották szét a száját, hogy (az Isten törvényében tiltott) sertéshús evésére kényszerítsék. Ő azonban a dicső halált többre becsülte a gyalázatos életnél. Ezért önként ment a vesztőhelyre. Jól tudta ugyanis, hogy miként kell viselkednie. Elhatározta, és e mellett ki is tartott hűségesen, hogy tiltott dolgokat az élethez való ragaszkodásból sem enged meg magának.
Környezete és barátai, hamis szánakozástól indíttatva, titokban és nagy bizalmasan arra kérték, hogy olyan húst hozasson, amelyből neki is szabad ennie. Tegyen úgy, mintha a király rendelete szerinti húsból enne. Így megszabadulhat a haláltól. A tisztes férfiú iránti baráti érzés is sugallhatta nekik ezt az emberséges bánásmódot. Ő azonban arra a tiszteletre gondolt, amely öreg korát méltán megillette; meg arra a veleszületett nemesszívűségre is, amelyben megőszült.

Eszébe jutottak erényes cselekedetei, amelyeket gyermekkorától fogva mindig gyakorolt. Ezért az Isten által adott szent törvény értelmében azonnal kijelentette:

˝Engedjetek csak inkább meghalni; a mi korunkhoz nem illik a színlelés. Sok ifjú ugyanis azt hihetné, hogy pogánnyá lett a kilencvenéves Eleázár. Így tévútra vezetné őket képmutatásom és röpke percnyi életemhez való ragaszkodásom. Vén fejemre szégyent és gyalázatot hozna az ilyen magatartás. Az emberi büntetéstől megszabadulnék ugyan – egyelőre; ámde a Mindenható kezét élve-halva elkerülnöm nem lehet, így most nyugodtan válhatok meg életemtől, mert tudom, hogy legalább öreg koromhoz méltó módon cselekszem. A dicső, szent törvényekért kész vagyok bátran meghalni, hogy ezzel is megmutassam: az ifjaknak jó példát adok.˝

E szavak után azonnal a vesztőhelyre hurcolták. Akik elvezették, és kevéssel előbb még jó szívvel voltak hozzá, haragra gerjedtek szavain. Azt gondolták ugyanis, hogy kevélységből beszélt így velük. Midőn az ütések súlya alatt már-már haldokolt, így sóhajtott fel: ˝Uram, te mindent tudsz! Így azt is tudod, hogy megmenekülhettem volna a haláltól. Most mégis kínos fájdalmakat szenvedek el testemben, de hűséges lélekkel elviselem, irántad való szeretetből.˝ Így halt meg. Halálában hősies bátorsága példaképét hagyta ránk: az ifjaknak elsősorban, de egész népünknek is.

 

                                                                                                                                                                  

Zsoltár: 

Zsolt. 3,2-7

Uram, mily sokan vannak, akik szorongatnak engem, * mily sokan támadnak ellenem.
Sokan mondják rólam: * ˝Nincs menedéke Istennél.˝
 
De te, Uram, védelmező pajzsom vagy, * és fölemeled fejem, én dicsőségem.
Hangos szóval az Úrhoz kiáltok, * szent hegyéről meghallgat engem.
 
Nyugovóra térek és elalszom, * de fölkelek újra, mert az Úr a gyámolítóm.
Körülvehet ezernyi nép, nem félek, * kelj fel, Uram, ments meg engem, Istenem.

Fölkarolt és megvédett engem * az én Uram, Istenem!