2022.01.11. kedd

Isten nem feledkezik meg azokról, akik benne bíznak.
Szentlecke:
1Sám 1,9-20
Elkána vigasztaló szavaira Hanna is részt vett az áldozati lakomán, evett és ivott. Aztán felkelt, és (a szent sátor elé járult). Hanna szomorú szívvel könyörögni kezdett az Úrhoz, és közben csak úgy omlott a könnye. Héli főpap éppen ott üldögélt székén a szent sátor bejáratánál.
Hanna szent fogadalommal kötelezte magát: ˝Seregek Ura, Istenei Ha végre rátekintesz nyomorúságában szolgálódra: megemlékezel rólam, nem feledkezel meg szolgálódról, és fiúgyermeket adsz szolgálódnak, akkor én az Úrnak ajándékozom őt. (Ennek jeléül) olló sohasem fogja érinteni a fejét.˝
Mivel imádsága hosszúra nyúlt, Héli felfigyelt szája mozgására. Hanna ugyanis hang nélkül imádkozott, csak az ajka mozgott, de szavát nem lehetett érteni. Azért Héli azt gondolta róla, hogy részeg. Szóvá is tette: ˝Meddig fecsegsz itt részeg fejjel összevissza? Máskor ne igyál annyi bort!˝
Hanna azt válaszolta: ˝Nem úgy van az, uram. Én nagyon szerencsétlen asszony vagyok. Nem ittam én bort vagy más részegítő italt, csak a szívemet öntöttem ki az Úr előtt. Ne gondold, hogy szolgálód olyan haszontalan asszony! Csak a sok szomorúság és megbántás miatt imádkoztam ilyen sokáig.˝ Erre Héli ezekkel a szavakkal bocsátotta el: ˝Menj békével, és a mi Istenünk adja meg neked, amit tőle kértél!˝ Ő pedig ráfelelte: ˝Bárcsak teljesülne jókívánságod!˝ Miután visszatért a szállására, ételt vett magához, és arca többé nem volt bánatos. Másnap reggel valamennyien felkeltek, még egyszer leborultak az Úr színe előtt, azután hazatértek Rámába.
Elkána ezután bement feleségéhez, Hannához, az Úr pedig megemlékezett a házastársakról. Esztendő fordultával Hannának fia született: Sámuelnek nevezte el (ami annyit jelent: Isten meghallgatott), mert az Úrtól könyörögte ki őt.
Zsoltár:
1Sám 2,1.4-8
Szívem ujjong az Úrban * erővel tölt el Istenem.
Ellenségeimmel bátran szembeszállok * mert örvendezem segítségeden.
A hatalmasok íja eltörött, * a gyengéket azonban erő övezi.
Kenyérért szegődnek el, kik azelőtt bővelkedtek, * jól lakhatnak, akik nélkülöztek.
Anya lesz, kinek nem volt gyermeke, * erőtlenné válik a nagycsaládú.
Az Úr adja a halált és az életet, * letaszít az alvilágra és felhoz onnan.
Az Úr tesz szegénnyé és ő tesz gazdaggá, * ő az, aki megaláz és felmagasztal.
Fölemeli a porból a rászorulót, * a sárból a szegényt fölsegíti.
A fejedelmek sorába ülteti őt, * a dicsőség trónusára.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.09.25. 2023.09.25. hétfő
- 2023.09.24. 2023.09.24. VASÁRNAP
- 2023.09.23. 2023.09.23. szombat
- 2023.09.22. 2023.09.22. péntek
- 2023.09.21. 2023.09.21. csütörtök
- 2023.09.20. 2023.09.20. szerda
- 2023.09.19. 2023.09.19. kedd
- 2023.09.18. 2023.09.18. hétfő
- 2023.09.17. 2023.09.17. VASÁRNAP
- 2023.09.16. 2023.09.16. szombat