Amikor Dávidnak menekülnie kellett lázadó fia elől, ezt mint büntetést elfogadta az Úr kezéből.

Olvasmány:

2Sám 15,13-14.30;16,5-13a

Dávid büntetése az volt bűnéért, hogy saját fia, Absalom fellázadt ellene.

Egy követ hozta meg Dávidnak a hírt: ˝Egész Izrael szívvel-lélekkel követi Absalomot.˝ Dávid erre kiadta az utasítást szolgáinak, akik vele voltak Jeruzsálemben: ˝Azonnal induljunk és fussunk, mert különben meg nem menekülünk Absalomtól! Igyekezzetek gyorsan kijutni a városból, mert ha hamarabb ér ide, és itt talál bennünket, pusztulást hoz ránk, és kardélre hányja a várost!˝ (Kísérőivel együtt) Dávid az Olajfák-hegyének emelkedőjén igyekezett fölfelé. Sírva lépkedett, letakart fejjel és mezítláb. Mindnyájan, kik vele voltak, letakarták fejüket, és sírva kapaszkodtak fölfelé.

Amikor Dávid király Bahurimba ért, kijött onnan egy ember, aki Saul rokonságából való volt, név szerint Semei, Géra fia. Amint jött, egyfolytában átkozódott, sőt köveket hajigált Dávidra és szolgáira; pedig az egész nép és valamennyi harcos ott haladt a király jobbján és balján.
Semei átka így hangzott: ˝Távozz innét, te vérszopó, te gonosztevő! Megbosszulta az Úr rajtad Saul egész házának vérét, amiért betolakodtál helyére a királyságba. De most az Úr Absalom fiad kezébe adta a hatalmat. Ugye most szorongat a nyomorúság? De úgy kell neked, mert vérszopó vagy.˝
Végül Abizáj, Cerujának a fia, kifakadt: ˝Mit ócsárolja ez a döglött kutya az én uramat, királyomat? Mindjárt odamegyek, és leütöm a fejét.˝ De a király csendesítette: ˝Ne törődjetek vele, Ceruja fiai! Hadd átkozzon, hiszen az Úr akarata, hogy átkozza Dávidot. És ki merné kérdőre vonni őt, hogy miért cselekedett így?˝

Majd Abizájhoz és a többi szolgájához fordulva így folytatta: ˝Íme, a saját édes fiam, aki tőlem kapta életét, életemre tör! Mennyivel inkább érthető, hogy így bánik velem ez az ellenséges törzsbéli. Hagyjátok! Hadd átkozzon az Úr akarata szerint! Hátha megtekinti az Úr nyomorúságomat, és jóra fordítja ezt a mai átkot.˝
Aztán tovább folytatta útját társaival együtt.

Zsoltár: 

Zsolt. 3,2.3.4-5.6-7

Uram, mily sokan vannak, akik szorongatnak engem, * mily sokan támadnak ellenem.
Sokan mondják rólam: * ˝Nincs menedéke Istennél.˝
De te, Uram, védelmező pajzsom vagy, * és fölemeled fejem, én dicsőségem.
Hangos szóval az Úrhoz kiáltok, * szent hegyéről meghallgat engem.
 
Nyugovóra térek és elalszom, * de fölkelek újra, mert az Úr a gyámolítóm.
Körülvehet ezernyi nép, nem félek, * kelj fel, Uram, ments meg engem, Istenem.

Kelj fel, Uram, * ments meg engem, Istenem