2022.02.15. kedd

A bűn forrása nem Isten, hanem a mi rendetlen kívánságaink.
Jak 1,12-18
Testvéreim!
Boldog, aki állja a megpróbáltatást: hűségének jutalmául elnyeri az örök élet koronáját, amelyet Isten megígért azoknak, akik szeretik őt.
Ne mondja senki, ha próbára teszi a kísértés, hogy Isten viszi kísértésbe! Isten ugyanis felette áll minden gonosz kísértésnek, és ő maga sem kísért meg senkit. Kísértésbe úgy esik az ember, hogy saját érzékies természete ingerli és csábítja a rosszra. Ha pedig a rossz kívánság megfogant, bűnt szül. A bűn pedig, ha kifejlődik, halált okoz.
Ne essetek tehát tévedésbe, szeretett testvéreim! Amit a világosság Atyja ad nekünk az égből, az mind jó és tökéletes. Őbenne nincs változás, még árnyéka sincs nála a változandóságnak. Örök elhatározásával ő adott nekünk életet az igazság igéje által, hogy valamiképpen mi legyünk az elsők az egész teremtésben.
Zsoltár: 93,12-13a.14-15.18-19
Boldog az az ember, *akit te tanítasz, Uram,
akit törvényedre oktatsz, * hogy nehéz napjaiban enyhülést találjon.
Mert az Úr nem taszítja el népét, * nem hagyja el örökségét.
Mert igazságos lesz az ítélet, * és azt követi minden igaz szívű.
Ha azt mondtam: ˝Meginogtak lábaim!˝, * irgalmasságod, Uram, fenntartott engem.
Ha aggodalommal telik meg szívem, * vigasztalásod felüdíti lelkemet.
Boldog az az ember, * akit te tanítasz, Uram.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.12.10. 2023.12.10. ☼ ☼ VASÁRNAP
- 2023.12.09. 2023.12.09. ♡ szombat
- 2023.12.08. 2023.12.08. ♡ péntek
- 2023.12.07. 2023.12.07. ♡ csütörtök
- 2023.12.06. 2023.12.06. ♡ szerda
- 2023.12.05. 2023.12.05. ♡ kedd
- 2023.12.04. 2023.12.04. ♡ hétfő
- 2023.12.03. 2023.12.03. ☼ VASÁRNAP
- 2023.12.02. 2023.12.02. szombat
- 2023.12.01. 2023.12.01. péntek