A bölcs ember Istentől kapott feladatnak tekinti az életet.

Olvasmány:

Bölcs 2,1a.12-22

Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak a gonoszok:

˝Leselkedjünk az igazra, mert terhünkre van. Szembeszáll tetteinkkel: bepanaszol bennünket törvényszegésért, és szemünkre hányja, hogy vétünk a tisztesség ellen. Dicsekszik, hogy ismeri az Istent, és Isten gyermekének mondja magát.
Vádol bennünket, amiért így gondolkodunk; még a látása is terhes nekünk, mert az életmódja elüt másokétól, és szokatlanok útjai. Hamis pénznek néz bennünket, és mint szemetet, kerüli útjainkat. Az igazak végső sorsát boldognak hirdeti, és dicsekedve atyjának nevezi az Istent.
Lássuk hát, igazak-e beszédei. Figyeljük meg, mi végre jut! Mert ha valóban igaz, hogy ő Isten gyermeke, akkor Isten megóvja őt, és kiszabadítja ellenségei kezéből.
Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk őt, hogy megismerjük szelídséget, és kipróbáljuk türelmét! Ítéljük gyalázatos halálra, hiszen azt mondta: ő Isten oltalmában részesül!˝

Így gondolkodnak, de tévednek, mert gonoszságuk vakká tette őket. Nem ismerik Isten titkait. Ezért sem az erény jutalmát nem remélik, sem a tiszta lelkek érdemét nem becsülik.

Zsoltár: 

Zsolt. 33,17-18.19-20.21 és 23

Az Úr arcát a gonoszok ellen fordítja, * emléküket is eltörli a földről.
Kiáltottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak.
 
Közel van az Úr azokhoz, kik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.
Az igazak sokat szenvednek, * de az Úr mindig megmenti őket.
 
Megőrzi minden csontjukat, * egy sem törhet össze azokból.
Az Úr megváltja szolgáinak lelkét, * és nem bűnhődnek, kik őbenne bíznak.

Az Úr közel van azokhoz, * akiknek töredelmes a szívük.