A Bárány, aki a trón közepén áll, legelteti és az élő vizek forrásához tereli őket.

Olvasmány:

ApCsel 13,14.43-52

Abban az időben Pál és Barnabás Pergén keresztül eljutott a pizidiai Antiochiába. Itt egy szombaton bementek a zsinagógába, és leültek.
Amikor a gyülekezet szétoszlott, a zsidók és az istenfélő jövevények közül sokan Pál és Barnabás nyomába szegődtek. Ezeket arra biztatták, hogy tartsanak ki az Isten kegyelmében.
A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten szavát. Amikor a zsidók meglátták a nagy tömeget, irigység fogta el őket, s rágalmakat szórva próbálták Pál szavait meghazudtolni.

De Pál és Barnabás bátran megfeleltek nekik: ˝Először nektek kellett hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk. Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: »A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.«˝

Amikor a pogányok ezt meghallották, örültek, magasztalták az Isten szavát, és hittek is mind, akik az örök életre voltak rendelve. Elterjedt az Úr szava az egész környéken.
A zsidók azonban felbujtatták az előkelő vallásos asszonyokat meg a város tekintélyesebb férfiait, és üldözést szítva Pál és Barnabás ellen, elűzték őket a vidékről.
Ők – bizonyságul ellenük – lerázták lábukról a port, és Ikóniumba mentek. A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.

Zsoltár: 

Zsolt. 99,2.3.5

Ujjongjatok az Úrnak, minden földek, * szolgáljatok az Úrnak vigassággal!
Járuljatok színe elé, * vidám énekszóval.
 
Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, * övé vagyunk, ő alkotott minket.
Az ő népe vagyunk, * legelőjének nyája.
 
Valóban jó az Úr, † irgalma örökké megmarad, * és hűsége nemzedékről nemzedékre.

Mi az ő népe vagyunk, * és legelőjének nyája.