Pál és Barnabás buzdítja a pogányokat, hogy térjenek az igaz Istenhez.

Szentlecke:

ApCsel 14,5-18

Pál és Barnabás Ikónium városában eredményesen hirdették az Úr igéjét. Emiatt a pogányok és a zsidók – vezetőikkel együtt – arra készültek, hogy bántalmazzák, sőt megkövezzék őket. Ők azonban megtudták ezt, és elmenekültek Likaónia-tartomány városaiba: Lisztrába és Derbébe, és ezek környékére. Ott hirdették az evangéliumot.

Lisztrában élt akkor egy férfi, aki nem tudott a lábára állni. Béna volt ugyanis a születésétől fogva, és még soha egy lépést sem tett. Ő is hallgatta Pál beszédét, aki reátekintve látta rajta: elegendő hite van arra, hogy meggyógyuljon. Hangosan rákiáltott tehát: ˝Állj egyenesen a lábadra!˝ Az talpra ugrott, és járni kezdett.
Amikor a tömeg látta, hogy Pál mit művelt, likaóniai nyelven felkiáltott: ˝Istenek szálltak le hozzánk emberi formát öltve!˝
Barnabást Jupiternek gondolták, Pált pedig – minthogy ő vitte a szót – Merkúrnak. Sőt a város előtt álló Jupiter-templom papja áldozati állatokat és koszorúkat hozatott a kapuk elé, és a néppel együtt áldozatot akart bemutatni.

Amint Barnabás és Pál apostol ezt meghallották, ruhájukat megszaggatva a tömeg közé rohantak. ˝Emberek, mit csináltok?˝ – kiáltották. ˝Mi is hozzátok hasonló halandó emberek vagyunk, és éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a bálványoktól térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget, a földet meg a tengert alkotta és mindazt, ami bennük van. Ő az előző korszakban megengedte, hogy a pogányok mind a maguk útját kövessék. Bár létezése akkor sem maradt bizonyíték nélkül, hiszen jót tett veletek: az égből esőt és termékeny időt küldött számotokra, és bőven adott nektek eledelt, a szívetekbe pedig örömet.˝
Így beszéltek, de így is alig tudták lecsillapítani a tömeget, nehogy áldozatot mutasson be nekik.

Zsoltár: 

Zsolt. 113b,1-2.3-4.15-16

Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, hanem a te nevednek,* mert irgalmas vagy és igazságos.
Miért mondják rólunk a pogány nemzetek? * ˝Hol van hát az ő Istenük?˝
 
A mi Istenünk a mennyben lakik, * amit csak akar, mindent végbevitt,
de az ő bálványaik csak arany és ezüst, * emberi kéz alkotása.
 
Az Úr megáldott titeket, * ő a mennynek és a földnek alkotója.
A magas ég az Úr birodalma, * de a földet átadta az embereknek.

Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek.