Isten gyermekeinek szabadságát Krisztus szerezte meg nekünk.

Olvasmány:

1Kir 19,16b.19-21

Illés próféta élete vége felé parancsot kapott az Úrtól: ˝Kend fel magad helyett prófétává Elizeust, Safát fiát (Ábel-Melochából).

Akkor elment Illés, találkozott Safát fiával, Elizeussal. Éppen szántott, tizenkét pár ökör haladt előtte, maga pedig a tizenkettedik pár mögött haladt. Illés odament hozzá és rávetette köntösét. Elizeus otthagyta az ökröket, Illés után szaladt, és így szólt: ˝Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak, aztán követlek.˝ Ő azt mondta neki: ˝Menj csak, de térj vissza! És ne feledd, hogy milyen feladattal bíztalak meg téged!˝

Azzal Elizeus elment, fogta a pár ökröt, feláldozta, majd az ökrök ekéjének fáján megfőzte a húst, és odaadta az embereknek, hogy megegyék. Azután elindult, Illés nyomába szegődött, és szolgája lett.

Zsoltár: 

Zsolt. 15,1-2a és 5.7-8.9-10.11

Istenem, oltalmazz engem, mert én benned bízom, * azt mondom Uramnak: ˝Istenem te vagy nékem.˝
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe, * örökségemet tőle várom.
 
Áldom az Urat, mert tanácsot adott nékem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt, * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.
 
Örvend a szívem és dalt zeng a lelkem, * sőt testem is megnyugszik bízva.
Mert nem hagyod lelkem az alvilág mélyén, * és testemnek romlás nem árthat.
 
Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.
Gyönyörűségre hívtál engem, * jobbod mellett szünet nélkül.

Te vagy, Uram, Istenem * örökségem és osztályrészem.