Izajás prófétát fényes templomi látomásban hívja meg az Úr.

Olvasmány:

Iz 6,1-8

Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat. Magas és fönséges királyi széken ült, és uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, kettővel lebegtek. Így kiáltott egyik a másiknak: ˝Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!˝
A hangos kiáltástól megrendültek a templomküszöbök alapjai is, és a templom megtelt füsttel.

Erre így szóltam: ˝Jaj, nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát.˝
Akkor az egyik szeráf odaröpült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, amelyet csípővassal az oltárról vett. Megérintette vele ajkamat, és így szólt: ˝Íme, mivel ez megérintette ajkadat, eltűnt gonoszságod és bocsánatot nyert bűnöd.˝

Azután hallottam az Úr szavát, amint így szólt: ˝Kit küldjék el? Ki megy el nekünk?˝ Így válaszoltam: ˝Íme, itt vagyok, engem küldj el!˝

Zsoltár: 

Zsolt. 92,1ab.1c-2.5

Az Úr országol, királyi fölségbe öltözött, † az Úr fölségbe öltözött, * felövezte magát hatalommal.
 
Megerősítette a földet, hogy meg ne inogjon, † Öröktől fogva vagy te, Uram, * szilárdan áll trónod kezdet óta.
 
Bizonyságaid valóban igazak, † Uram, szentség illeti házadat, * most és mindörökké.

Az Úr országol, * királyi fölségbe öltözött.