2022.08.08. hétfő

Az igaz Isten tűzhöz hasonló szellemi lény.
Ez 1,2-5.24-28c
Prófétai meghívását így írja le Ezekiel:
Joákin király száműzetésének ötödik évében, a negyedik hónap ötödik napján, amikor a káldeusok földjén a Kobár folyó mellett voltam, megnyílt az ég, és én, Ezekiel pap, Búsi fia isteni látomásokat láttam: Ott volt felettem az Úr keze.
Forgószél támadt észak felől és nagy felhő.
Fényesség vette körül, és tűz, amelyből villámok törtek elő.
A tűz bensejéből olyasvalami tűnt elő, mint a fénylő érc.
A tűzben négy élőlényféle is volt látható, emberi formájuk volt.
Hallottam szárnyuk suhogását.
Olyan volt mint a nagy vizek zúgása, vagy mint a Mindenható hangja.
Amikor mentek, hangjuk dübörögve szólt, miként a morajló tömegnek, avagy harci népnek zaja.
Amikor megálltak, leeresztették szárnyukat; mert valahányszor égi szózat hangzott fel fejük felett, azonnal lebocsátották szárnyukat.
A fejük felett álló égboltozaton zafírkőféle látszott, mint királyi trón.
A trónszerű dolog felett is emberhez hasonló lény volt látható.
Láttam: fénylett, mint az érc, s mintha tűz vette volna körül.
A derekától felfelé és lefelé pedig olyasmit láttam, mint a fénylő tűzfolyam.
Olyasmit, mint a szivárvány, amely esős napokon a felhőkön feltűnik.
Ilyennek láttam ezt a tündöklést körös-körül.
Ilyennek mutatkozott meg előttem az Úr dicsősége.
Amint ezt láttam, arccal a földre borultam.
Zsoltár: 148,1-2.11-12ab.12c-14a.14bcd
Dicsérjétek az Urat a mennyből, * dicsérjétek őt a magasságban!
Dicsérjétek mindnyájan, angyalok, * dicsérjétek, összes mennyei karok!
Föld királyai és minden népek, * fejedelmek és a föld minden bírája,
ifjak és leányok, * öregek és gyermekek, dicsérjétek az Úr nevét.
Dicsérjétek az Úr nevét, * mert egyedül csak az ő neve fölséges.
Fölsége felülmúlja az eget és a földet, * és ő emeli fel népe fejét.
Dicsérő ének ez minden szentjének, * Izrael fiainak, a népnek, amely közel áll hozzá.
Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet!
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.11.28. 2023.11.28. kedd
- 2023.11.27. 2023.11.27. hétfő
- 2023.11.26. 2023.11.26. VASÁRNAP
- 2023.11.25. 2023.11.25. szombat
- 2023.11.24. 2023.11.24. péntek
- 2023.11.23. 2023.11.23. csütörtök
- 2023.11.22. 2023.11.22. szerda
- 2023.11.21. 2023.11.21. kedd
- 2023.11.20. 2023.11.20. hétfő
- 2023.11.19. 2023.11.19. VASÁRNAP