Tiszta Forrás
2023. szeptember 27.   
Névnap: Adalbert, Vince

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ZSOLTÁR: ~ ~ ~ ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Nagy vagy, Uram, örökké, * a te uralmad mindörökké fennmarad. ~ ~ Megversz, de meg is gyógyítasz, † letaszítasz az alvilágba, de erőd onnan is kihozhat, * és nincs, aki elmenekülhet kezedből. ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Nézzétek meg, hogy mit tett velünk, † félve és rettegve dicsérjétek őt, * tetteitekkel magasztaljátok az örök királyt. ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Én pedig rabságom földjén áldom őt, * mert megmutatta nagylelkűségét a bűnös népen. ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Térjetek meg tehát, bűnösök, † Isten előtt igazságban járjatok, * higgyétek, hogy jóságát megmutatja rajtatok! ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! (Tób 13,2.6.7.8)

Jelen van

0 felhasználó
18 látogató

Látogatások

- ma: 70
- tegnap: 161
2022.12.16. 00:00 beckerj
Hozzászólások: 0

2022.12.02. ♡ ♡ ♡ péntek

2022.12.02. ♡ ♡ ♡ péntek
 
 
 
 
 
 

Az Úr nemsokára elküldi a Szabadítót.   


 

 

 

 

Iz 56,1-3a.6-8

Ezt mondja az Úr:

Tartsátok meg a törvényt: szabjátok tetteiteket az igazsághoz, mert nemsokára eljön szabadításom és megnyilvánul igazságom. Boldog az az ember, aki így tesz, és boldog az az emberfia, aki ehhez ragaszkodik: aki megtartja a szombatot és vigyáz, hogy meg ne szentségtelenítse, és aki minden gonoszságtól óvakodik. Az idegenek fiai közül, akik az Úrhoz csatlakoznak, senki se mondja ezt: ˝Bizony az Úr kizár népéből!˝

Az idegenek fiait pedig, akik az Úrhoz csatlakoznak, hogy szolgáljanak neki, szeressék nevét, szolgái legyenek, akik megtartják közülük a szombatot és vigyáznak, hogy meg ne szentségtelenítsék, és akik ragaszkodnak szövetségemhez, azokat mind elvezetem szent hegyemre, és örömmel töltöm el őket házamban, az imádság helyén. Elfogadom égő és véres áldozataikat oltáromon, mert házam minden nép számára az imádság háza lesz.

Ezt mondja Isten, az Úr, aki összegyűjti azokat, akik Izraelből szétszóródtak. Mások is vannak, akiket összegyűjtők azokhoz, akiket már összegyűjtöttem.

                                    

Zsoltár: 66,2-3.5.7-8

Könyörüljön rajtunk az Isten és áldjon meg minket, * ragyogtassa fel arcát fölöttünk,
hogy megismerjék a földön utadat, * és üdvösségedet az összes nemzetek.
 
Örvendjenek és ujjongjanak a nemzetek, † mert igazságosan ítéled a népeket, * és te vezérled őket a földön.
 
Földünk megadta gyümölcsét, * a mi Istenünk megáldott minket.
Áldjon meg minket az Isten, * félve tisztelje őt a föld minden határa.


Magasztaljanak téged a népek, Istenünk, * magasztaljanak téged az összes nemzetek.

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás