Tiszta Forrás
2019. május 20.   
Névnap: Bernát

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Az érettségi a mai napon 8:00 órától a fizika, 14:00 órától a vizuális kultúra írásbeli vizsgával folytatódik. ~ ~ ~ ~ Imádkozzunk fiataljainkért, hogy életüknek ezen az első nagy erőpróbáján sikeresen helytálljanak! ~ ~ Legyen bennetek spiritusz (> Spiritus Sanctus), és GPS nélkül is biztosan tájékozódjatok! ~ ~ A következő evangéliumi Igével kívánunk nektek sok sikert: ˝a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent.˝ ~ ~ Paraclitus autem Spiritus Sanctus, quem mittet Pater in nomine meo ille vos docebit omnia et suggeret vobis omnia. ~ ~ Az Úr legyen veletek! ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
12 látogató

Látogatások

- ma: 134
- tegnap: 318
2019.04.30. 00:00 Pela
Hozzászólások: 0

2019.04.30. kedd

2019.04.30. kedd

 

 

 

 

 

 

Nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról

 


 

 

 

 

 

 

ApCsel 4,32-37

A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban. Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott dolgok árát elhozták, és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt. Így József, a ciprusi származású levita, aki az apostoloktól a Barnabás melléknevet kapta -- ennek jelentése: Vigasztalás fia --, mivel szántóföldje volt, eladta azt, az árát pedig elhozta, és letette az apostolok lábához.

Zs 92

Király lett az Úr! Fölségbe öltözött, felöltözött az Úr, erővel övezte fel magát. Megerősítette a föld kerekségét, hogy ne ingadozzék. Trónod kezdet óta szilárd, te öröktől fogva vagy. Emelkednek a folyóvizek, Uram, emelkedik a folyóvizek hangja, emelkedik a folyóvizek zúgása. De a nagy vizek zúgásánál, a tenger hatalmas hullámainál is hatalmasabb az Úr a magasságban. Törvényeid igen megszilárdultak, szentség illeti házadat, Uram, örök időkre.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás