2023.02.18. szombat

Istenhez a hit által jutunk el.
Zsid 11,1-7
Testvéreim!
A hit reményeinknek szilárd alapja, meggyőződés arról, amit nem látunk. Ez a hit adott bizonyosságot őseinknek. Mi is a hitből ismerjük meg, hogy a világot Isten szava alkotta, vagyis hogy a látható a láthatatlanból lett.
Ábel a hite miatt mutatott be Istennek értékesebb áldozatot, mint Káin. Azáltal kapott bizonyosságot igaz voltáról, mert Isten maga tett tanúságot áldozati ajándékai mellett. Így hite által Ábel még holtában is beszél.
Hite miatt ragadtatott el Hénok, hogy ne ízlelje meg a halált. Nem találták ugyanis többé, mert Isten elragadta. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert, hogy kedves az Isten előtt.
Hit nélkül pedig lehetetlen tetszeni Istennek. Annak ugyanis, aki Istenhez járul, hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azt, aki őt keresi.
Hite által kapott Noé felvilágosítást a még nem látható eseményekről, és szent félelemmel eltelve bárkát épített családja megmentésére. Hite által ítélkezett a világ fölött és nyerte el a megigazulást, amely a hitből fakad.
Zsoltár: 144,2-3.4-5.10-11
Mindennap áldalak téged, * és dicsőítem nevedet örökkön örökké.
Nagy az Úr és minden dicséretre méltó, * nagyságát felfogni nem lehet.
Nemzedékről nemzedékre dicsérjék művedet, * és hatalmadat hangosan hirdessék.
Magasztos fölséged nagyságáról szóljanak, * és beszéljék el minden csodás tettedet.
Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmad mindenek hirdessék.
Áldom a te nevedet, Uram, * örökkön örökké
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.10.04. 2023.10.04. szerda
- 2023.10.03. 2023.10.03. kedd
- 2023.10.02. 2023.10.02. hétfő
- 2023.10.01. 2023.10.01. VASÁRNAP
- 2023.09.30. 2023.09.30. szombat
- 2023.09.29. 2023.09.29. péntek
- 2023.09.28. 2023.09.28. csütörtök
- 2023.09.27. 2023.09.27. szerda
- 2023.09.26. 2023.09.26. kedd
- 2023.09.25. 2023.09.25. hétfő