2023.06.04. VASÁRNAP

Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége köti össze a híveket.
Szentlecke:
2Kor 13,11-13
Testvéreim!
Örvendjetek és tökéletesedjetek! Buzdítsátok egymást, éljetek egyetértésben és békében! Akkor veletek lesz a szeretet és a béke Istene. Köszöntsétek egymást szent csókkal. A szentek mind köszöntenek titeket.
Urunk Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!
Olvasmány:
Kiv 34,4b-6.8-9
Mózes, miután elpusztította az aranyborjút és kiengesztelte az Urat, másnap korán reggel elindult a Sinai-hegyre, és vitte magával a két kőtáblát, ahogy az Úr megparancsolta. Az Úr leereszkedett felhőben, ő pedig eléje járult és segítségül hívta az Úr nevét.
Az Úr elvonult Mózes előtt és ezt mondta: ˝Az Úr, az Úr, irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, kegyelemben és hűségben gazdag.˝
Mózes sietve a földig hajolt, leborult, és így szólt: ˝Ha kegyelmet találtam a szemedben, Uram, akkor a mi Urunk vonuljon velünk. Bár keménynyakú nép ez, mégis bocsásd meg bűneinket, és fogadj el minket örökségedül.˝
Zsoltár:
Dán 3,52.53.54.55.56
Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene.*
Áldott a te dicsőséges szent neved.*
Áldott vagy templomodban, dicsőséged szent helyén.*
Áldott vagy királyi trónodon.*
Áldott vagy, aki mélységekbe tekintesz, † és a kerubok fölött trónolsz.*
Áldott vagy az égbolt fölött.*
* Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.09.27. 2023.09.27. szerda
- 2023.09.26. 2023.09.26. kedd
- 2023.09.25. 2023.09.25. hétfő
- 2023.09.24. 2023.09.24. VASÁRNAP
- 2023.09.23. 2023.09.23. szombat
- 2023.09.22. 2023.09.22. péntek
- 2023.09.21. 2023.09.21. csütörtök
- 2023.09.20. 2023.09.20. szerda
- 2023.09.19. 2023.09.19. kedd
- 2023.09.18. 2023.09.18. hétfő