Tiszta Forrás
2020. június 03.   
Névnap: Klotild, Cecília

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

NAPI EVANGÉLIUM: 2020-06-03 ~ ~ ~ ~ Ekkor odamentek hozzá a szaddúceusok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. ~ ~ Megkérdezték őt: ˝Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és hátrahagyja feleségét gyermek nélkül, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének. ~ ~ Volt egyszer hét testvér. ~ ~ Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. ~ ~ Akkor a második vette el azt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. ~ ~ Éppúgy a harmadik. ~ ~ Elvette az asszonyt hasonlóképpen mind a hét, és nem hagytak utódot. ~ ~ Mindezek után végül meghalt az asszony is. ~ ~ A feltámadáskor tehát, amikor feltámadnak, ezek közül melyiknek lesz a felesége? ~ ~ Mert hétnek volt a felesége.˝ ~ ~ Jézus azt felelte nekik: ˝Nyilván azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát! ~ ~ Hiszen amikor a halottak föltámadnak, nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. ~ ~ A halottak felől pedig, mármint hogy feltámadnak, nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokornál, hogy miként mondta neki Isten, amikor szólt: ˝Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene?˝ ~ ~ Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké. ~ ~ Így tehát nagyon tévedtek.˝ /Mk 12,18-27/~ ~ ~ ~ Ezek az evangélium igéi.

Jelen van

0 felhasználó
7 látogató

Látogatások

- ma: 46
- tegnap: 110
2020.05.20. 00:00 Pela
Hozzászólások: 0

20209.05.20. szerda

20209.05.20. szerda

 

 

 

 

Én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek

 


 

 

ApCsel 17,15.22 - 18,1

Akik elkísérték Pált, elvezették őt Athénig, aztán elutaztak, miután parancsot kaptak tőle Szilás és Timóteus számára, hogy mihamarabb menjenek hozzá. Pál pedig felállt az Areopágusz közepére és így szólt: ,,Athéni férfiak! Minden tekintetben nagyon vallásosnak látlak titeket. Amikor ugyanis körüljártam és megszemléltem a bálványképeiteket, egy olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felirat volt: ,,Az ismeretlen istennek.'' Nos, akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek. Isten, aki a világot alkotta, és benne mindent -- mivel ő a mennynek és a földnek ura --, nem lakik kézzel épített templomokban. Ő nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha valamire szüksége volna, hiszen ő ad mindennek életet, leheletet és mindent. Az ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják -- bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, amint az egyik költőtök meg is mondta: ,,Az ő gyermekei vagyunk.'' Mivel tehát Isten gyermekei vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy az istenség hasonló aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, a művészet és az emberi gondolat alkotásához. Isten elviselte ennek a tudatlanságnak az idejét, most azonban hirdeti, hogy mindnyájunknak bűnbánatot kell tartani mindenütt, mert meghatározott egy napot, amelyen ítélkezni fog a világ felett igazságban [Zsolt 96,13] egy férfi által, akit arra rendelt, és igazolt is mindenki előtt, mikor feltámasztotta halottaiból.’’ Mikor a holtak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások meg azt mondták: ,,Erről majd még egyszer meghallgatunk téged.’’ Ezzel Pál eltávozott körükből. De néhány férfi csatlakozott hozzá és hívő lett, köztük Areopagita Dénes, valamint egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások is. Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba.

Zs 148

ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat az egekből, dicsérjétek őt a magasságban! Dicsérjétek őt, angyalai mind, dicsérjétek őt, seregei mind! Dicsérjétek őt, nap és hold, dicsérjétek őt mind, ragyogó csillagok! Dicsérjétek őt egek egei, és minden vizek az ég felett dicsérjék az Úr nevét! Mert ő parancsolt és azok létrejöttek, felállította őket mindörökre, s el nem múló törvényt szabott nekik. Dicsérjétek az Urat a földről, sárkányok és mélységes vizek mind! Tűz, jégeső, hó, fagy és szélvihar, amelyek parancsát teljesítik; Mindnyájan ti hegyek és halmok, gyümölcstermő fák és mind a cédrusok, Vadállatok és minden állat, csúszómászók és szárnyasok, Föld királyai és mind a népek, fejedelmek és mind, bírái a földnek, ifjak és szüzek, vének és gyermekek, dicsérjék az Úr nevét,mert csak az ő neve magasztos. Fönsége felülmúlja az eget és a földet, és hatalmat adott népének. Dicséret minden szentjének, Izrael fiainak, a népnek amely hozzá tartozik. ALLELUJA!

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás