Tiszta Forrás
2018. december 19.   
Névnap: Viola, Anasztáz

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Minden kedves olvasónknak kívánok a főszerkesztő József, és szerkesztő társaim, Ági és Kristóf nevében is csendes éjt és nyugodalmas jó éjszakát! ~ ~ ~ ~ (Krisztina) ~ ~ ~ ~ Isten, áldd meg a magyart, ~ ~ ~ Jó kedvvel, bőséggel, ~ ~ ~ Nyújts feléje védő kart, ~ ~ ~ Ha küzd ellenséggel; ~ ~ ~ Bal sors akit régen tép, ~ ~ ~ Hozz rá víg esztendőt, ~ ~ ~ Megbűnhődte már e nép ~ ~ ~ A múltat s jövendőt!

Jelen van

0 felhasználó
16 látogató

Látogatások

- ma: 10
- tegnap: 792
2014.12.11. 00:00 JóB
Hozzászólások: 0

Advent - II. csütörtök

Advent - II. csütörtök

Advent – II.   Csütörtök

 

„Parate vias Domini.”  -  Készítsétek az Úr útját.

 

Keresztelő Szent János prédikál a pusztában – II.

 

/ Csávossy Elemér S. J.  -  Ádventi és karácsonyi elmélkedések/

 

 

Elôgyakorlatok

             1. Keresztelô Szent János prédikációjának rövid foglalata ez: Tartsatok bűnbánatot és ne dicsekedjetek azzal, hogy Ábrahám fiai vagytok! A fejsze már a fa gyökerére tétetett, és minden fa, mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik. (Mt 3,8-10)

             2. Képzeld el ismét Keresztelô Szent Jánost vezeklô ruhájában, amint hirdeti a népnek: Tartsatok bűnbánatot!

             3. Kérd Istentôl az igazi bűnbánat kegyelmét, mint a megigazulás és minden tökéletesség nélkülözhetetlen és szilárd alapját.

 

I. ,,Tartsatok bűnbánatot!'' (A bűnbánat szükséges volta)

             Istenhez való minden közeledésünknek kezdete a bűnbánat. A bűn távolít el Istentôl, ezért a visszatérés kezdete a bűnnek megutálása, ami a bűnbánat legbensôbb lényegét teszi ki. Nem könnyek, nem külsô vezeklések alkotják a bűnbánat lényegét, hanem a bűnnek belsô megutálása és az attól való elfordulás. A trienti szent zsinat így határozza meg a bánatot: ,,a lélek fájdalma és utálata az elkövetett bűnök miatt azzal az erôs elhatározással, hogy többé nem vétkezünk''. A bánatnak ebbôl a bensô természetébôl fakad, hogy az igazi bűnbánó mindenekelôtt is kész teljesíteni azokat a feltételeket, melyektôl a bűnbocsánat függ.

Ezek közt legelsô az, hogy halálos bűn esetén kész a gyónásra. Kész továbbá kerülni mindazokat a közeli alkalmakat, melyek ôt rendszerint a bűn elkövetésére szokták vinni: társaságok, kétes jellegű mulatóhelyek, korcsmák, ismeretségek, könyvek, színházak, mozgók, táncok stb. Ha valaki a bűnre vezetô közeli alkalmat nem kész kerülni, vagyis azt az alkalmat, mely sok, a legtöbb esetben bűnbe ejti, akkor hiányzik lelkében az igazi bánat és erôs eltökélés. -- Kész a bűnbánó továbbá megragadni mindazokat az eszközöket, melyek a bűn elkerülésére szükségesek: imádság, szentségek felvétele, önmegtagadás.

Ezek az eszközök különfélék az egyesekre nézve. -- Kész végre eleget tenni bűneiért Istennek és jóvátenni az esetleg okozott anyagi vagy erkölcsi kárt felebarátjának. Az Istennek szolgáltatott elégtételhez sorozhatók azok az önként vállalt önmegtagadások és vezeklések is, melyekre igazi bűnbánók indíttatva érzik magukat. Az önmegtagadások és vezeklések célja azonban nemcsak elégtételt nyújtani Istennek a már elkövetett vétkekért, hanem visszatartani magunkat újabb vétkektôl, megerôsíteni, megedzeni lelkünket a kísértésekkel szemben, eleget tenni más emberek bűneiért, Istentôl bôvebb kegyelmeket kieszközölni önmagunk és mások számára.

             Ez utóbbi igen fontos azokra nézve, akik tökéletességre törekednek. Ezért gyakorolták a szentek oly bôségesen az önmegtagadást. Ennek példáját adja maga a vezeklô Keresztelô Szent János, akit Isten már édesanyjának méhében megszentelt. A szentek kisebb bűnöket és hibákat is nagyon megsirattak és szigorú bűnbánattal készítették elô lelküket Isten nagyobb kegyelmeinek befogadására. Azért kezdte meg Jézus nyilvános tanítását ezekkel a szavakkal: ,,Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett a mennyek országa.'' (Mt 4,17) Az imádság kegyelmének kieszközlésére is kiváló eszköz a bűnbánat. Néha csekély töredelem elég, hogy visszaszerezze a léleknek az elvesztett áhítatot vagy bensô vigasztalást. A bűnbánati cselekedetek közé tartozik az ilyen szellemben végzett munka, nemkülönben minden magától adódó szenvedés, fájdalom és kellemetlenség türelmes elviselése. Gyakoroljuk ezeket a bűnbánati cselekedeteket különösen most ádventben, mert nekünk is hirdeti Krisztus önmaga és elôhírnöke által: ,,Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett a mennyek országal'' A bűnbánat megtisztítja a lelket a vétek salakjától és elkészíti Isten útjait a lélek bensejébe.

 

II. ,,Ne mondjátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk!'' (Bűnbánatot tartani minden embernek egyéni feladata)

             A zsidók azzal dicsekedtek, hogy ôk Ábrahám fiai és ezzel megigazultaknak tekintették magukat. Ezzel szemben hangoztatja Keresztelô Szent János, hogy nem elég Ábrahámtól származni, hanem amint késôbb Krisztus mondotta: ,,Ha Ábrahám fiai vagytok, Ábrahám tetteit cselekedjétek.'' (Jn 8,39) A bűnbánat mindenegyes ember személyes dolga. Nem térhet más meg Istenhez helyettünk, legföljebb imádkozhatik és vezekelhet a mi megtérésünkért. De megtérni, Istenhez fordulni a mi személyes feladatunk. És e nélkül Isten nem üdvözít minket, mert mindenkitôl személyes szolgálatot követel.

Nem egyszer halljuk napjainkban is lanyha, névleges katolikusok szájából: klerikális családból származom, papok neveltek, mindig papok között forgolódom, szüleim építették a templomot, nagybátyám maga pap, egy nôvérem apáca stb. Ôk maguk pedig sem templomba nem járnak, sem gyónni, áldozni nem mennek soha, talán még katolikus templomban sem esküdtek és rokonaik, hozzátartozóik vallásosságában sütkérezve azt vélik, hogy lelkük üdve biztonságban van. Mennyire tévednek! Még kárhozatosabb azoknak a cinizmusa, akik csak úgy nevetve vetik oda: Gyónik helyettem a feleségem, az édesanyám! Ezek játszanak lelkük üdvösségével. (Lásd Ez 18,5-13)

             De hasonló ehhez az Istennek szentelt személyek viselkedése is, akik rendalapítójuk vagy hivatásuk, papi ruhájuk és egyházi rendjük szentségében bízva nem iparkodnak hivatásuk szentségének megfelelôen élni és nem törekednek az állapotukhoz mért tökéletességre feljutni. Sem a rendalapító és rendtársak életszentsége, sem a papi öltöny nem pótolja a személyes szentséget és erényt. Vegyük azért fontolóra, nem maradunk-e el mi is hivatásunk tökéletességétôl, ha esetleg a szerzeteséletre vagy papi pályára hívott meg Istennek kegyelme? Nem élôsködünk-e nagy elôdeink dicsôségébôl, érdemeibôl? Nem gondoljuk-e, hogy elég, ha egy szentnek vagy magának az Üdvözítônek vagy szentséges Anyjának nevét viseljük? ,,Nem mindaz, aki mondja nekem: Uram, Uram! megyen be mennyek országába; hanem aki Atyám akaratát cselekszi, ki mennyekben vagyon.'' (Mt 7,21) és ha nem is hívott meg Isten a szerzetesi életre vagy az egyházi rendbe, nem érjük-e be olykor a kereszténynek, a katolikusnak puszta nevével?

Nem dicsekszünk-e önmagunk és mások elôtt azzal, hogy kongreganisták, társulatosak vagyunk? -- és nem élünk kongregációnk, társulatunk szellemében és szabályai szerint. Nem az érem és a beiratkozás, hanem a tökéletes keresztény élet teszi ki a valódi katolikus embert. Véssük bele szívünkbe az Egyház imádságát, mikor a szentek érdemeire tekintve Istenhez könyörög, hogy dicsôségüknek örvendhessünk, de egyúttal hôsies erényeik példáját is kövessük (Sziénai Szent Katalin, Szent Tekla és más szentek ünnepén).

 

III. ,,A fejsze már a fák gyökerére tétetett.'' (A bűnbánat elhalasztása veszélyes)

             Szent Jánosnak e szavai elsôsorban a zsidó népet érintették. Az isteni kegyelemmel való oly gyakori és állandó visszaélés után már a pusztában Mózes vezetése alatt, késôbb a bírák és királyok idejében, majd a babiloni fogság után fokozott mértékben egészen Krisztus eljöveteléig, mindezen visszaélések után joggal mondta Keresztelô Szent János: A fejsze már a fa gyökerére tétetett. Vagyis ha azt a legnagyobb kegyelmet is visszautasítjátok, melyet Isten a Megváltó eljövetelével nyújt nektek, akkor már csak a kivágatás vár rátok.

Ugyanaz, amit Krisztus mondott: ,,Jeruzsálem, Jeruzsálem, mely megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, kik hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk egybegyűjti csibéit szárnyai alá, és te nem akartad! Íme, pusztán hagyatik nektek a ti házatok.'' (Mt 23,37-38) És máshelyütt: ,,Elvétetik tôletek az Isten országa és oly népnek adatik, mely meghozza annak gyümölcsét.'' (Mt 21,43) Isten választott népét hűtlensége és a kegyelmekkel való visszaélése miatt valóban el is vetette. Komoly intelem ez mindenkire nézve, aki halasztja megtérését és visszaél Isten kegyelmével, akár súlyos bűnben leledzik, akár a lanyhaságnak adja át magát.

             A megtérés elhalasztása három okból veszélyes. Elôször is senki sem tudja, hogy mikor éri ôt útól a halál. Jaj annak, akit halálos bűn állapotában talál; a kárhozatnak rabja lesz örökre. ,,Minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágnak és tűzre vetnek.'' (Mt 3,10) De jaj annak is, akit a lanyhaság puha ágyából ragad ki halál; ha esetleg nem is kárhozik el, de mily bizonytalan reményekkel néz elébe az örök Bíró ítéletének, és legjobb esetben mily hosszú és fájdalmas tisztuláson kell keresztülmennie minden érdem nélkül.

-- Másodszor senki sem tudja, hogy mikor telik be számára az isteni kegyelmek mértéke. Akik a kegyelmekkel folyton visszaélnek, azoktól megvonja Isten rendkívüli segítségét és csak a közönséges kegyelmeket hagyja meg nekik. Ezekkel üdvözülhetnek ugyan, ha közreműködnek, de minden valószínűség szerint nem fognak közreműködni, miután már a nagyobb kegyelmeket is megvetették; és így megátalkodnak a gonoszban vagy megrögzenek lanyhaságukban. Ez Isten igazságos ítélete: ,,Elmozdítom gyertyatartódat helyérôl, ha bűnbánatot nem tartasz.'' (Jel 2,5)

-- Veszélyes a bűnbánat elhalasztása harmadszor azért is, mert a bűnben és lanyhaságban töltött élet csupa veszteség. A halálos bűn elveszi összes érdemeinket és képtelenekké tesz új érdemek szerzésére; a lanyhaság pedig éppen abban áll hogy alig teszünk valamit, ami jutalmat érdemelne, s amit teszünk, azt is megrontja a nem egyenes szándék, a kedvetlenség és az akarat renyhesége. Tekintsünk lelkünkbe és nézzük, mit mulasztottunk el már eddig is lanyhaságunkkal, bűneinkkel. Nem változott-e meg ránk nézve Isten eredeti jóságos terve, szándéka? Talán nagy dologra választott ki, de mi visszaéltünk jóságával, azért megváltoztatta tervét és másnak adta a nekünk szánt kegyelmeket. Gondoljunk a terméketlen fügefára (Lk 13,6-9), melyet kivágással fenyeget gazdája; de a kertész kérésére még vár egy évig, ha netalán mégis gyümölcsöt terem. Az ádventi idô ránk nézve a kegyelem idejének meghosszabbítása: azért legyünk buzgók és tegyük jóvá azt, amit még jóvátehetünk.

 

Imádság

             Forduljunk megváltó Istenünk irgalmas Szívéhez és kérjük ôt, fogadja még most is kegyesen ôszinte bűnbánatunkat, megtérésünket. Hiszen azért jön, hogy üdvözítsen minket: ,,Íme, jön üdvözíteni a nemzeteket.'' (Adv. második vas. intr.) De ígérjük is meg, hogy ezentúl buzgók leszünk az ô szolgálatában, nehogy megvetett irgalmassága helyébe igazságossága lépjen. Keresztelô Szent János szavai szerint: ,,Kezében van szórólapátja, és majd megtisztítja szérűjét és összegyűjti búzáját a csűrbe, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel'' (Mt 3,12) és ,,minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágnak és tűzre vetnek''. (Uo. 10)

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás