2017.02.17. 21:20 JóB

Hozzászólások: 0

Miért (nem) hisz az ember?

Talán nincs a földön olyan ember, akiben ez a kérdés fel ne merülne. Létünk értelmének és céljának kutatása az emberiséggel egyidős.

A hit nem pusztán filozófiai kérdés: létünk miértjére, az életünket befolyásoló tényezőkre, a sorsunkat irányító felsőbb akarat működésére keressük a válaszokat.

Az iskolában annak idején azt tanultuk, hogy kétféle világnézet létezik: a teista (Istenhívő) és az ateista (Istentagadó), amelyet többnyire a kommunizmus ideológusainak tanításai alapján a materializmussal azonosított a közvélemény. A helyzet persze korántsem ilyen egyszerű.

A világ keletkezésével, az élet létrejöttével, ezen belül az ember különleges szerepével kapcsolatban ezernyi elképzelés született a történelem során. A sokszor vérre menő, harccá fajuló vita nehezen magyarázható csupán az eltérő vélemények miatti nézetkülönbségekkel. Valami egészen más áll ezek hátterében.

Tegyük fel, hogy két nomád népcsoport él a Földön, akik állataikat legeltetve vándorolnak egyik helyről a másikra. Az egyik nép Istenhívő, őrzi az ősi kinyilatkoztatást: a Tízparancsolat betartásával, szeretetben éli mindennapjait. Közösen döntenek a csoportot érintő kérdésekben, közösen termelik meg az élethez szükséges javakat, és közösen osztják fel: mindenki szükségletei szerint részesül azokból.

A másik nép ateista. Hallott már Istenről, de nem fogadja el a létét. A saját maga alkotta törvények szerint él. A szeretet helyett az erő határozza meg a csoport mindennapi életét. A csoportot érintő kérdésekről a csoport élén álló legerősebb vezetők döntenek. Az élethez szükséges javakat az alsóbb kasztokba tartozók termelik meg, amit kötelesek beszolgáltatni. A megtermelt javak elosztásáról a vezetők döntenek saját belátásuk szerint.

Mi történik, ha ez a két népcsoport találkozik egymással?

Mindkét népcsoport számára bőségesen áll rendelkezésre dúsfüvű legelő az állataik számára, bővizű folyók biztosítják az elegendő ivóvizet. Eleinte a találkozási területen kialakul egy természetes, láthatatlan határvonal, amelyet egyik fél sem lép át. Méregetik egymást, ismerkednek egymással, kereskednek, a fiatal fiúk a másik csoport lányait méregetik, a lányok is élénken érdeklődnek az idegen fiúk iránt.

Lassan megismerik egymás életét. Az ateista csoport alsó kasztjainak tagjai lassan rádöbbennek arra, hogy a másik csoport élete merőbben más, mint az övék.

A képzeletbeli történetet folytathatnánk egészen napjainkig. A lényeg valójában az, hogy mi (igazából Ki) motiválja az emberek cselekedeteit.

Az egész Biblia erről szól. Istennel, vagy Isten ellen. Az ószövetség népe két véglet között hányódott: Isten, és a Bálvány között: a mennyország kapujában, és a pokol tornácán. Az üdvözítő hit, és a mélységekbe taszító hitetlenség között.

 Az ember egy gigantikus harc középpontjában áll. Ez a harc Isten, és a Sátán között folyik, a világ teremtése óta – az emberért.

A mindent átható, üdvözítő szeretet áll szemben a mindenkit fojtogató, kárhozatba taszító féktelen gyűlölettel. Ha valaki az interneten elolvassa a híreket, tudósításokat, és az alattuk lévő kommenteket, meggyőződhet arról, hogy ez a sátáni gyűlölet már mindenhová behatolt.

Isten szabadnak teremtette az embert. A saját képmására, és hasonlatosságára alapvetően jónak teremtette. A kárhozat fia, a bukott angyal, a Sátán torzította el ezt az isteni képmást, és torzítja el napjainkban is.

A szabad akarat szabad választási lehetőséget is jelent az ember számára. Választhatja a szeretetet, a jót, ami korlátokkal jár. Be kell tartani azokat az isteni parancsokat, ami megóv a bűntől. Krisztus tanításai szerint kell élni, őt kell követni életünk minden napján, minden cselekedetünkben.

Választhatja az ember az ellenkezőjét is. A Sátán követése látszólag korlátlan szabadságot jelent. Mindent szabad, semmi nem kötelező, lehet gyűlölködni, átkozódni, ármánykodni, lopni, csalni, hazudni. Sok esetben meg sem büntetnek érte. Ez a szabadság csak illúzió: a gonosz lélek veszi át az irányítást, a szabad akarat helyett megkötözött szolgaságba süllyed az ember.

Napjainkban ez a fajta megkötözöttség, ez az akarat nélküli szolgaság egyre gyakoribb. Az evangéliumi „vámosok”, akik külsőleg mindenben eleget tettek a vallási előírásoknak, valójában az idegen, uralkodó hatalom jellemtelen kiszolgálói voltak. Ma is azok.

Hinni csak egy Istenben lehet: a mindenható Atyában, aki az eget, és a földet teremtette. Aki minket, embereket is teremtett, és ezért vagyunk az Ő gyermekei.

„Nem szolgálhatsz két úrnak!” – mondta Jézus. Vagy Istent szolgáljuk, vagy a hazugság atyját, a Sátánt.  Attól az objektív valóság nem változik meg, hogy ki mit mond, kinek, vagy minek hiszünk.  Nem lesz materialistává a világ csak azért, mert egy diktatúra ezt kényszerítette egy ország lakóira. Liberálissá sem változik attól, hogy egy újkeletű globális diktatúra ezt óhajtja az agyakba programozni.

Isten valósága objektív valóság, igazsága abszolút igazság. Az atyai ház örök otthont biztosít Isten gyermekei számára. Szabadon el lehet kóborolni ebből a házból, el lehet tékozolni az örökséget is. A világ „moslékos vályújánál” egyre többen tolonganak.

A választás csak rajtunk múlik. A hit Isten ingyenes ajándéka, meghívó a menyegzős lakomára. Olyan ajándék, ami földi mércével nem mérhető. Akinek van füle a hallásra, meghallja az isteni hívó szót, akinek van szeme a látásra, felismeri ezt a hihetetlen lehetőséget.

A.D.2017.02.17.©JóB

Hozzászólások