2014.12.25. 00:00 JóB

Hozzászólások: 0

Karácsony ünnepe- csütörtök

Karácsony hete.  Csütörtök

,,Ego ipse, qui loquebar, ecce adsum.'' Aki szóltam, íme, itt vagyok.

Karácsony ünnepe: Jézus hármas születése

/ Csávossy Elemér S. J.  -  Ádventi és karácsonyi elmélkedések/

Elôgyakorlatok

             1. Karácsony az ádventi vágyak teljesülése, az ádventi várakozás beteljesedése. Ahányféle az ádvent, annyiféle a karácsony. Vagy jobban: ahányféle a karácsony, annyiféle az ádvent, mely azt megelôzi s elôkészíti.

             Karácsony elsôsorban Jézus látható eljövetelét jelenti, az Isten Fia születését a Szűztôl Betlehemben. Ez a karácsony elsô s eredeti jelentése. De karácsony jelenti azt is, amikor Jézus bármiféle módon lelkünkben megszületik a kegyelem által. Ez a születés ugyan mindennap, sôt minden pillanatban megtörténhetik; de ennek a titokzatos születésnek igazi emlékünnepe azért mégis a karácsony; mert Jézus látható születése Betlehemben közvetlen forrása és alapja az ô titokzatos születésének a lelkekben. Mind a kettônek végsô forrása pedig az ô örök születése az Atyától a Szentháromság ölében.

             Karácsony ünnepének jellege ebben a szóban nyer kifejezést: Isten megjelent közöttünk. Ô, akit a századok vártak, akirôl a próféták jövendöltek, akit a jelképek elôképeztek, - megjelent közöttünk, itt van nálunk, bennünk van, szívünkben lakik: ,,Íme, aki szólottam, itt vagyok.'' (Iz 52,6)

             Szemléljük ebben az elmélkedésben Jézus hármas születését; az Atyától, a Szűztôl és az igazak lelkében. Erre a hármas születésre vonatkozik némileg a három szentmise, melyet az Egyházban a mai ünnepen minden pap bemutat. Az éjféli szentmise az Ige örök születését jelképezi minden idôk elôtt, a hajnali mise földi születését, a nappali mise születését a lelkekben.

             Az elsôrôl szól a 109. zsoltár: ,,A méhbôl a hajnalcsillag elôtt nemzettelek téged.'' A másodikat e szavakkal vezeti be Szent Pál: ,,Megjelent Üdvözítô Istenünk jósága és emberszeretete.'' (Tit 3,4) A harmadikról mondja ugyanaz az apostol: ,,Adja meg nektek dicsôségének gazdagsága szerint, hogy megerôsödjetek bensô emberré az ô Lelke által, hogy Krisztus a hit által szívetekben lakjék.'' (Ef 3,16-17)

             2. Ezeket állítom magam elé az elsô elôgyakorlatban. A másodikban pedig kérem a kegyelmet, hogy Jézus az én lelkemben is megszülessék, én pedig az istengyermekség lelkületével megtelve Jézusnak némiképp új megtestesülése és folytatása legyek a földön.

I. Jézus örök születése az Atyától

             Errôl zengi a második zsoltár: ,,Szólt hozzám az Úr: Fiam vagy te, a mai napon nemzettelek téged.'' A mai nap az örökkévalóság napja, mely sem kezdetet, sem véget nem ismer. A mai nap az az örök tény, mellyel az Atya isteni ölében hordja öröktôl fogva a vele egylényű Fiút, akit a Szentlélekben öröktôl fogva szeret, s az viszont ôt. Ez a Szentháromságnak végtelenül dicsôséges és boldogságos karácsonya.

             Merüljünk bele kissé ennek a karácsonynak dicsôséges voltába.

             1. A Szentháromság titka tárul itt fel elôttünk. Ebben szemlélem az Ige odaadását a mennyei Atya iránt. A Szentháromság személyei között teljes egyenlôség van. Azért igaz értelemben szó nem lehet az Ige alázatáról vagy hálájáról a mennyei Atya iránt. De mégis igaz marad, hogy az Ige az isteni természetet, bár öröktôl fogva, de az Atyától kapta. S habár az tökéletességben, méltóságban nem jelent csorbát vagy kisebbedést, mégis az Atya személye az isteni élet forrása, s a Fiú az Atyától meríti az isteni életet. Ezt a tényt a Fiú is elismeri s azért végtelen odaadással és szeretettel egészen az Atyáé. Ezt az elismerést és odaadást lehetne valamiképp az Ige isteni alázatának s hálájának nevezni, mert az istenségben ugyan nincs valódi alázat vagy hála, de alapját képezi annak az alázatnak s hálának, mellyel az emberré lett Fiúisten emberi természetében adózott a mennyei Atyának.

             A Fiú örök születése az Atyától ôsképe és forrása a mi istenfiúságunknak is a kegyelem által. Ebben a végtelenül dicsôséges születésben látom elôképezve az én viszonyomat a mennyei Atyához, egyszülött Fiához és a Szentlélekhez, aki az Atyát és Fiút szeretetben egybefűzi. Szent karácsonyi titkok ezek számomra, ádventi titkok, mikor lelkemet megünneplésükre elôkészítem.

             2. Ebben a titokban látom az istengyermekség mérhetetlenül nagy méltóságát, mellyel a mennyei Atya engem megajándékozott. Ezt a méltóságot, ezt az istengyermekséget szentül meg kell ôriznem, soha el nem vesztenem, soha be nem szennyeznem, mindig jobban tökéletesítenem. Ennek az istengyermekségnek kell megfelelnie lelkületemnek, mellyel az Atya iránt viseltetem. Ez a lelkület a bizalom, a hála, az odaadás, a pietás, a szeretet lelkülete, a szent szeretetbôl fakadó gyermeki félelem lelkülete, mellyel irtózom az Atyának minden legkisebb megbántásától, amivel nemtetszését magamra vonnám. Mert így vagyok egészen az övé, amint a Fiú is egészen az Atyáé. Az Atya minden legkisebb akarata s tetszése az én akaratom és tetszésem is.

             Ebben a titokban szemlélem viszonyomat a Fiúhoz. Ô az én nagy Testvérem, valóban ,,elsôszülött a sok testvér közt'' (Róm 8,29), az öröktôl fogva szülött, akinek istenfiúsága szerint alakította az Atya az én örökbefogadásomat is. Ô mint testvér a nagy példakép, mely szerint alakulnom, melyet követnem, lelkemben lemásolnom kell. Ez a legtökéletesebb szeretet, amellyel imádva fűzôdöm nagy Testvéremhez, köt engem össze a Fiúisten személyével.

             A Szentlélek a kapocs, mely az Atyát a Fiúval összefűzi. Ô a kapocs, mely engem is az Atyához s a Fiúhoz kapcsol. Azért lakik bennem s ,,szavakba nem foglalható sóhajtásokkal közbejár értem'' (vö. Róm 8,26), általa ,,vettük a gyermekkéfogadás lelkét''. (Vö. Róm 8,15) ,,Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt bizonyságot, - mondja Szent Pál - hogy az Istennek fiai vagyunk.'' (Róm 8,16) ,,Mivel pedig fiak vagyunk, az Isten elküldé Fiának Lelkét szívünkbe, ki azt kiáltja: Atya!'' (Vö. Gal 4,6) Lelkem tehát a Szentlélek temploma. Azért szentség és áhítat kell, hogy ezt a templomot betöltse. ,,Uram, szeretem házad ékességét és dicsôséged lakóhelyét'', kell nekem is a Zsoltárossal mondanom (Zsolt 25,8) és szentül ôrködnöm lelkem szentélye fölött. Embertársamban is ezt a szentélyt kell tekintenem és ezzel a tisztelettel, ezzel a szeretettel feléje közelednem.

II. Jézus földi születése a Szűzanyától Betlehemben

             Ez a születés is dicsôséges, dicsôséges az emberi természetre nézve, melyet az isteni Ige a megtestesülésben magára vett. Ennél a születésnél éneklik az angyalok: ,,Dicsôség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek!'' (Lk 2,14) De ugyanez a születés és maga a megtestesülés egyúttal az isteni Igének legmélyebb megalázkodása, leereszkedése. ,,Kiüresítette önmagát,- mondja Szent Pál, - felvette a szolga alakját, emberekhez hasonlóvá lett és külsejét tekintve úgy jelent meg, mint ember.'' (Fil 2,7)

             1. Mit ad ebben a szent egyesülésben az isteni Ige az emberi természetnek, s mit kap viszont tôle? Amint az Atya a Szentháromság titkában mindenét, egész isteni természetét adja a Fiúnak, a Fiú pedig egész fiúi odaadásával az Atyáé, úgy a megtestesülés szent titkában is az isteni Ige némiképp egész istenségét ajándékozza az emberi természetnek, melyet felvesz, s ez az emberi természet viszont egészen lemond önmagáról, személyiségérôl, s tökéletesen beleforr az Ige személyébe, annak mintegy része lesz.

             Az Ige Jézus emberi természetének adja minden isteni méltóságát. Amint a királyról minden királyi méltóság átháramlik a királynéra, amint a gazdag úr minden gazdagságának részesévé teszi hitvesét, amint a feleség urának nevét viseli, úgy ez a választott emberi természet is, melyet Krisztus a megtestesülésben magára vett, részese az Ige minden gazdagságának, bölcsességének, mindenhatóságának, szentségének, egész isteni méltóságának. Ez az emberi természet imádásra méltó, minden cselekedete végtelenül érdemszerzô, elegendô, hogy ezer világot megváltson olyannyira egy az isteni Igével, hogy minden gondolatát, szavát, tettét az Igének tulajdonítjuk, mert ez a természet nem is személy önmagában, hanem az Ige személyének tulajdonába ment át. Azért mondjuk, hogy Isten születik, Isten sír, Isten fázik, Isten éhezik, Isten szenved, Isten hal meg.

             2. Mit ad viszont az emberi természet az isteni Igének? Adhat-e egyáltalán neki valamit? Olyan dolgot semmi esetre sem, mely az Igét valamiképp tökéletesebbé, gazdagabbá tenné. Hiszen az Ige maga is Isten, aki magában rejt minden gazdagságot és tökéletességet. Mit adhat tehát az emberi természet az Igének?

             Azt, amit az Ige isteni természetében épp végtelen tökéletessége miatt nem bírhat: hogy szenvedhessen, hogy szegény legyen, nélkülözzön, fáradságot elviseljen, éhezzen, szomjazzon, verejtékezzen, vérét ontsa s meghaljon. Erre az isteni Igének is emberi természetre volt szüksége, ezt adja neki az emberi természet.

             Mily önzetlenül odaadó ez az emberi természet! Minden dicsôség ez isteni Igéé, minden fáradság, megaláztatás és szenvedés az emberi természeté. Csodálat tölti be szívünket a megtestesülés titkának szemlélésénél, s lelkünk szeretetre gyullad Jézus embersége iránt s követésre érzi magát ösztönözve, mert Szent Pál szavát véli hallani lelkében: ,,Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki megalázta magát s engedelmes lett a halálig, éspedig a halálig a keresztfán.'' (Fil 2,5.8)

III. Jézus lelki születése szívünkben

             Ez a kegyelem által történik, mely velünk Krisztus életét közli s minket titokzatos testébe bekebelez. Krisztus mintegy újból megszületik bennünk, személyünkben új emberséget vesz fel, s mi az ô folytatása, némileg befejezése leszünk Szent Pál szava szerint: ,,Örömest szenvedek értetek s kiegészítem testemben azt, ami híja van Krisztus szenvedésének, az ô teste, az Egyház javára.'' (Kol 1,24)

             Ez a születés is dicsôséges, kimondhatatlanul dicsôséges ránk emberekre nézve. Van-e ennél nagyobb felmagasztalás, mint hogy részünk van magának az Igének életében, s hogy Krisztus élete ömlik lelkünk ereibe s Isten fiainak nemcsak neveztetünk, hanem azok is vagyunk? (Vö. Jn 3,1) Krisztus részérôl azonban ez a születés is a legmélyebb leereszkedés, mikor a bűnös emberi nemet eggyé teszi magával s testvéreivé, titokzatos testének tagjaivá vesz föl minket, hogy velünk némileg csak egy személyt, egy erkölcsi embert, a ,,nagy Krisztust'' alkossa.

             Mit ad ebben az egyesülésben Krisztus nekünk, s mit kap viszont ô tôlünk?

             1. Ebben az egyesülésben is Krisztus némileg saját magát, érdemeit, istenfiúi méltóságát adja nekünk. Krisztus érdemei, az ô titokzatos testébe való bekebelezésünk által, a megszentelô kegyelemben minden cselekedetünk kimondhatatlanul értékes és érdemszerzô Isten elôtt. Minden cselekedetünk jutalma a mennyország maga. Ezt a jutalmat Isten az igazságosság címén adja, mert a megigazult és Krisztusban újjászületett ember minden cselekedete igazságosság szerint megérdemli a mennyei jutalmat. A megszentelô kegyelemmel felékesített s Krisztusba beleoltott lélek szépsége, gazdagsága s méltósága pedig ezerszer felülmúlja az angyalok szépségét és méltóságát, ha azokat csak természetük szerint, nem a megszentelô kegyelem ékességében tekintjük.

             2. De mit adunk mi viszont Krisztusnak ebben a titokzatos frigyben, melyre vele lelki újjászületésünk által lépünk? Itt is elmondhatjuk, hogy olyan dolgot nem adhatunk neki, mely ôt nagyobbá, gazdagabbá tenné. De egy dolgot adhatunk neki.

             Ô feltámadása és mennybemenetele után már nem élheti tovább földi életét: az alázat, a szegénység, a munka, a szenvedés életét. Viszont életét folytatni akarja a földön is Atyja dicsôségére a világ végéig. Ezt az életet csak általunk, csak bennünk folytathatja. Nekünk kell a földön továbbélô Krisztusnak lennünk. Értelmünket, akaratunkat, szemünket, ajkunkat, kezünket, lábunkat, szívünket, testünket, lelkünket, mindenünket neki kell adnunk, szolgálatára felajánlanunk, hogy a mi kezünk, szívünk, szánk által tovább dolgozzon, szeressen, tanítson, vigasztaljon s dicsôítse mindenben a mennyei Atyát. Így éli tovább az idôk befejeztéig földi áldozatos, szenvedô életét, melyet dicsôségében már nem folytathat.

             Sôt az égben sem elégszik meg azzal, hogy csak egyedül dicsôítse, szeresse, imádja mennyei Atyját, hanem ezer szívvel, ezer ajakkal akarja ezt tenni, annyi emberben s annyi ember által, ahány csak él és élt és élni fog az egész világon, s ahány csak üdvözül s bejut a mennyei boldogságba. Hogy ezt megtehesse, erre van ránk szüksége. Ezt adjuk mi neki, amikor ô titokzatos módon a kegyelem által lelkünkben megszületik s mi viszont ô általa újjászületünk, s vele egy test, egy lélek leszünk a keresztség és az Oltáriszentség által.

             Erre a lelki születésre kell készülnünk napról-napra egész életünkön át. De ha ez a lelki születés a kegyelem által minden pillanatban s minden szentség felvétele által meg is ismétlôdhetik bennük, annak külön ünnepe mégis karácsony, mely Krisztus történeti, testszerinti születésével együtt titokzatos lelki születésének emlékét is lelkünk elé állítja.

Imádság

             Felajánlom magamat Szűz Mária és Szent József keze által Jézusnak, hogy bennem és általam folytassa alázatának, engedelmességének, szeretetének, imádságának és összes erényeinek életét. Kérem ôt, legyek neki mintegy új megtestesülése és némileg kiegészítése az Atya nagyobb dicsôségére. Ô nézzen szemem által, ô szóljon ajkam által, ô járjon, ô dolgozzon, ô szeressen bennem, hogy így általa és vele Isten minél jobban megdicsôüljön bennem. Amen.

Hozzászólások