Tiszta Forrás
2018. december 19.   
Névnap: Viola, Anasztáz

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
18 látogató

Látogatások

- ma: 45
- tegnap: 792
2017.11.17. 22:20 JóB
Hozzászólások: 0

EGY ÖRDÖGŰZŐ TAPASZTALATAI - A SÁTÁN HATALMA

EGY ÖRDÖGŰZŐ TAPASZTALATAI - A SÁTÁN HATALMA

Azok a gyakorlati korlátok, amelyeket e könyv megírásakor magamnak szabtam, nem teszik lehetővé, hogy elmélyedjek néhány hallatlanul érdekes teológiai kérdésben. Továbbra is csak felvillantom az egyes témaköröket, ahogy az előző fejezetben tettem. Nyilván egy olyan ördögűző, mint P. Candido, aki 36 év alatt megszokta, hogy beszél az ördögökkel, és ehhez mély teológiai és szentírási megalapozottsága van, rendelkezhet elképzelésekkel azokról a kérdésekről is, amelyekről a teológia a múltban inkább azt mondta: „Ezt nem tudjuk”. Ilyen például a lázadó angyalok bűne. Mindaz ugyanis, amit Isten teremtett, egységes tervbe illeszkedik, s ezért minden résznek hatása van az egészre, és minden egyes árnyék valami sötétséget kölcsönöz a többi résznek is. A teológia mindaddig csonka és érthetetlen marad, amíg nem szánja rá magát, hogy megvilágítsa az angyali világot.

A sátánról tudomást sem vevő krisztológia sántít és mit sem ért meg a megváltás jelentőségéből. Induljunk ki gondolatmenetünkben Krisztusból, a világmindenség középpontjából. Mindent érte és általa teremtett az Isten az égben (az angyalok) és a földön (az érzékelhető világ, élén az ember). Szép volna, ha csak Krisztusról beszélnénk, ám ez ellentmondana éppen az Ő tanításának és művének. Ezért soha nem érjük el teljesen, hogy megértsük őt. A szentírás beszél nekünk az Isten országáról, de a sátán birodalmáról is. Szól Isten hatalmáról, aki a világmindenség egyetlen ura és teremtője, de szól a sötétség hatalmáról is. Van szó benne Isten fiairól, de az ördög gyermekeiről is. Nem lehet megérteni Krisztus megváltó művét, ha nem vesszük figyelembe a sátán bomlasztó működését.

A sátán volt az Isten kezéből származó teremtmények legtökéletesebbike, a többi angyal felett - ő úgy gondolta, minden felett, amit csak Isten teremtett - hatalommal és tekintéllyel rendelkezett. Úgy gondolta, képes felfogni Isten tervét, ám valójában nem értette, hogy a teremtés egységes terve Krisztusra irányul, és Jézus földrelépéséig nem is nyilvánulhatott meg teljes egészében.

Ebből származott a sátán lázadása, aki továbbra is az abszolút első akart lenni, a teremtett világ középpontja, szemben az Isten által megvalósított tervvel. Ebből származik törekvése, hogy uralma alá hajtsa a világot ( „az egész világ a gonosz hatalma alatt áll” ; 1Jn 5,19) és szolgálatába állítsa az embert az ősszülőktől kezdve, hogy neki engedelmeskedjenek Isten parancsaival szemben. Ez sikerült neki Ádám és Éva esetében, és arra számított, hogy minden más emberrel is sikere lesz, hiszen az „angyalok egyharmad része” segítette ebben, ők a Jelenések könyvének tanúsága szerint követték őt az Isten ellen való lázadásban.

Isten sohasem tagadja meg teremtményeit. Ezért a sátán is, és vele a lázadó angyalok, bár elszakadtak Istentől, megőrizték hatalmukat és rangjukat (fejedelemségüket, trónusukat, uralmukat, hatalmasságukat…), bár ezt rossz célra használják. Nem túloz Szent Ágoston, amikor azt állítja, hogy ha a sátán szabad kezet kapna Istentől „közülünk senki sem maradna életben”. Mivel megölni nem tud, követőivé igyekszik bennünket tenni, hogy mi is szembeszegüljünk Istennel, ahogyan ő tette.

Ezen a ponton lép be a Megváltó műve. Jézus azért jött, hogy “szétzúzza az ördög műveit” (1Jn 3,8.), megszabadítsa az embert a sátán rabszolgaságából, és felállítsa Isten országát, miután lerombolta a sátán birodalmát. Krisztus első eljövetelétől a parusziáig (Krisztus második, dicsőséges eljöveteléig, amikor ítéletet fog tartani), a sátán minél több embert igyekszik a maga pártjára állítani. A harcot elkeseredetten vívja, annak tudatában, hogy már le van győzve, „tudja, hogy csak kevés ideje van” (Jel 12,12).

Ezért mondja Szent Pál: “Nem a vér és a test ellen kell viaskodnunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világ kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen.” (Ef 6,12).

Még egyszer szeretném aláhúzni, hogy a szentírás valóban úgy szól az angyalokról és az ördögökről (itt különösen a sátánra utalok), mint szellemi lényekről, ám ugyanakkor személyesek is: van értelmük, akaratuk, szabadságuk és vállalkozó kedvük. Teljesen tévúton járnak azok a modern teológusok, akik a sátánt a rossz elvont fogalmával azonosítják: ez már eretnekség, nyilvánvalóan szemben áll a Bibliával, az atyák tanításával és az Egyház tanítóhivatalával. Olyan igazságokról van itt szó, amelyekkel nem sokat foglalkoztak a múltban, és ezért nincsenek e körben dogmatikus megfogalmazások, kivéve azt, amit a IV. Lateráni Zsinat fogalmazott meg: „Az ördögöt (azaz a sátánt) és a többi gonosz szellemet Isten jónak teremtette meg; saját bűnük miatt lettek rosszakká.” Aki figyelmen kívül hagyja a sátánt, a bűnnel sem tud mit kezdeni, és nem érti meg Krisztus működését.

Legyen az is világos, hogy Jézus áldozata révén győzte le a sátánt, de már hamarabb is, tanítása révén: „Ha én Isten ujjával űzök ördögöt, akkor elérkezett hozzátok az Isten országa” (Lk 11,20). Jézus az erősebb, hiszen megkötözte a sátánt (Mk 3,27), megfosztotta mindenétől, birodalmától, amely végéhez közelít (Mk 3,26). Jézus így válaszol azoknak, akik figyelmeztetik, hogy Heródes meg akarja öletni: „Menjetek és mondjátok meg annak a rókának: Nézd, ördögöt űzök ma és holnap. Csak harmadnap leszek készen.” (Lk 13,32). Jézus hatalmat ad az apostoloknak, hogy kiűzzék az ördögöket, azután kiterjeszti ezt a hatalmat a hetvenkét tanítványra s végül mindenkire, aki hisz benne.

Az Apostolok Cselekedeteinek könyve azt tanúsítja, hogy az apostolok folytatták az ördögök kiűzését a Szentlélek eljövetele után, és a keresztények is követték ezt a gyakorlatot. Már a legrégebbi egyházatyák, Justinus és Ireneusz tisztán kifejtik a keresztény gondolkodásmódot az ördögökkel és kiűzésük módjaival kapcsolatban, s a nyomukba lép a többi egyházatya is, akik közül most csak Tertullianust és Órigenészt idézem. Talán elég ennek a négy szerzőnek az említése, hogy elszégyelljék magukat azok a modern teológusok, akik gyakorlatilag nem hisznek a sátán létezésében és egyáltalán nem is szólnak róla.

A II. Vatikáni Zsinat hatékonyan hívta fel a figyelmet az Egyház örök tanítására. „Az ember egész történetén végigvonul valami élet-halál harc a sötétség hatalmai ellen; a történelem hajnalán kezdődött” (Gaudium et Spes 37). „Az ember gyakran nem hajlandó Istent elismerni alkotójának, ezzel megtagadja létének a végső célra való irányulását, egyúttal szétrombolja saját belső rendjét” (Gaudium et Spes 13). „Isten... elküldve Fiát emberi testben, hogy az embereket, bűnbeesett teremtményeit általa ragadja ki a sötétség meg a sátán hatalmából” (Ad Gentes 3).

Hogyan érthetik meg Krisztus művét azok, akik tagadják az ördög létezését és tevékenységét? Hogyan érthetik meg Krisztus megváltó halálának értelmét? A szentírási szövegek alapján a II. Vatikáni Zsinat kijelenti: „Istennek szent Fia halálával és feltámadásával megszabadított minket a sátán hatalmából” (Sacrosantum Concilium 6); „Világunk a bűn szolgaságába süllyedt ugyan, de onnan, a Gonosz hatalmát megtörve kiszabadította a keresztre feszített és feltámadt Jézus” (Gaudium et Spes 2).

A Krisztus által legyőzött sátán küzd Krisztus követői ellen. A harc „a sötétség hatalmai ellen ... az Úr tanítása szerint az utolsó napig fog tartani” (Gaudium et Spes 37). A jelenben minden ember a küzdelem állapotában van, hiszen a földi élet az Istenhez való hűség próbája. Ezért „Magunkra öltjük Isten fegyverzetét, hogy szembeszállhassunk az ördög cselvetéseivel, és ellenállhassunk neki a gonosz napon… Mielőtt ugyanis uralkodni kezdenénk a megdicsőült Krisztussal, valamennyiünknek meg kell jelennie Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e. A világ végén azután eljönnek, akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra” (Lumen Gentium 48).

Jóllehet igaz, hogy a sátán elleni harc minden kor minden emberére vonatkozik, kétségtelen tény, hogy a történelem bizonyos időszakaiban a sátán hatalma erősebben érezhető, legalábbis közösségi szinten, vagy tömegesen elkövetett vétkek formájában. Példaként kiemelkedik tanulmányaim alapján a Római Birodalom hanyatlásának időszaka, mint az erkölcsi szétesés ideje. Hűen és sugalmazott módon tanúskodik erről Szent Pálnak a rómaiakhoz írott levele. Manapság ugyanezen a szinten állunk, s ennek oka, túl a nyugati világon eluralkodott anyagelvűségen és fogyasztói világszemléleten az (önmagukban jó) tömegkommunikációs eszközök rossz használata.

Azt hiszem, e különleges ördögi támadást látta előre XIII. Leó pápa abban a látomásában, amelyet az e fejezethez csatlakozó mellékletben mutatunk be. Milyen módon száll szembe az ördög az Istennel és a Megváltóval? Úgy, hogy magának követeli azt a tiszteletet, amely az Urat illeti, és azzal, hogy gúnyt űz a kereszténység intézményeiből. Ezért krisztusellenes és egyházellenes. Az Ige megtestesülése ellen, amely megváltotta az embert azáltal, hogy maga is emberré lett, a sátán a nemiség bálványának imádását hirdeti, és az emberi testet a bűn eszközévé fokozza le. Ezen túlmenően gúnyt űz az istentiszteletből, vannak templomai, kultusza, követői és imádói, vannak (olykor vérszerződéssel) beavatottak, és olyanok, akik megfogadják tanácsait. Ahogyan Krisztus sajátos hatalommal ruházta fel az apostolokat és utódaikat a lélek és a test javára, a sátán is különleges hatalmat ad követőinek a lelkek és a test megrontására. E hatalmakról részletesebben szólunk majd, amikor az átkok fajtáit taglaljuk.

Hadd utaljak még egy témakörre, amely bővebb tárgyalást igényelne. Amilyen téves a sátán létezésének tagadása, ugyanilyen hibás az az általánosan elterjedt felfogás is, amely más, a Bibliában nem szereplő lelki erők és lények létezéséről beszél, a spiritiszták, a reinkarnáció és a „vándor lelkek” tanának hívei, valamint az okkult tudományok művelőinek koholmányai alapján. Nincsenek jó szellemek az angyalokon kívül és nincsenek rossz szellemek az ördögökön kívül. Az elhunytak lelkei azonnal a paradicsomba, a pokolba vagy a tisztítótűzbe kerülnek, amint ezt két zsinat is (a lyoni és a firenzei) kijelentette. A spiritiszta szeánszokon jelentkező elhunyt lelkek nem mások, mint ördögök.

Az Isten által engedett igen ritka kivételek a szabályt erősítik. Elismerjük ugyanakkor, hogy ezen a területen nem mondhatunk végleges ítéletet, hiszen még számos kérdőjel létezik napjainkban. Maga P. La Grua is beszámol számos olyan élményéről, amelyben halottak lelkével került kapcsolatba, s ezek az ördög hatalmában voltak; ő is megkísérel magyarázatot adni ezekre az esetekre. Ismétlem: ezt a területet alaposan tanulmányozni kell még, remélem, magam is megtehetem egy másik alkalommal.

Sokan csodálkoznak azon, hogy az ördögöknek lehetőségük van az ember megkísértésére, sőt testének birtoklására is (a lélekére soha, hacsak nem maga az ember adja oda önként), a megszállottság és különféle zaklatások formájában. Hadd emlékeztessek arra, amit a Jelenések könyvében olvasunk (12,7 és köv.): „Akkor nagy harc támadt a mennyben: Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt: A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni és nem maradt számukra hely a mennyben. Letaszították a sárhányt, az őskígyót, aki maga az ördög, a sátán...a földre taszították, és vele együtt lezuhantak angyalai is.” A sárkány, miután látja, hogy letaszították, üldözni kezdi a „napba öltözött asszonyt”, akitől Jézus született (nyilvánvalóan a szentséges Szüzet), de a sárkány igyekezete hiábavaló marad. „Erre a sárkány harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus Krisztus tanúsága mellett”.

II. János Pál pápa sátánról szóló számos beszéde közül abból idézek egy részletet, amelyet 1987. május 24.-én mondott egy Szent Mihály arkangyalnak szentelt kegytemplomban: „Az ördög elleni küzdelem, amely Szent Mihály arkangyal kiemelkedő jellemzője, napjainkban is aktuális, hiszen a sátán ma is él és tevékenykedik a világban. Mindaz a rossz, ami a világban van, a társadalom hiányosságai, az ember következetlensége, a személy belső meghasonlottsága nem csupán az ősbűn következménye, hanem a sátán sötét és zavart keltő tevékenységének eredménye is.”

Az utóbbi mondat nyilvánvaló utalás arra az ítéletre, amelyet Isten mond ki a kígyó felett a Teremtés könyvében (3.15.): „Ellenségességet szítok közted és az asszony között, a te fiaid és az ő fia között, aki majd szétzúzza a fejedet”. Az ördög már a pokolban van vajon? Mikor zajlott le a küzdelem az angyalok és az ördögök között? Ezek olyan kérdések, amelyekre nem lehet válaszolni anélkül, hogy legalább az alábbi két tényezőt figyelembe ne vennénk: a pokolban lenni inkább állapot, mint hely kérdése. Az angyalok és az ördögök tisztán szellemi lények, az ő szempontjukból a „hely” szó jelentése különbözik attól, mint amit számunkra jelent. Ugyanez érvényes az időbeli dimenzióra is, ez is különbözik a szellemek és az emberek esetében.

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás