Tiszta Forrás
2020. január 22.   
Névnap: Vince, Artúr

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

OLVASMÁNY: 2020-01-22 ~ ~ ~ ~ Amikor aztán eléje vitték, Dávid így szólt hozzá: ˝Senkinek se csüggedjen el a szíve e miatt; én, a te szolgád, elmegyek és megvívok a filiszteussal.˝ ~ ~ Azt mondta erre Saul Dávidnak: ˝Nem bírsz te szembeszállni és megvívni ezzel a filiszteussal, mert te gyermek vagy, az meg harchoz szokott ember kora ifjúságától kezdve.˝ ~ ~ Majd azt mondta Dávid: ˝Az Úr, aki megszabadított az oroszlán mancsai meg a medve mancsai közül, Ő fog megszabadítani engem e filiszteus kezéből.˝ ~ ~ Azt mondta erre Saul Dávidnak: ˝Eredj, s az Úr legyen veled!˝ ~ ~ S vette botját, amelyet mindig a kezében hordott, kiválasztott magának öt jó sima követ a patakból, s betette azokat pásztortáskájába, amely nála volt, s kezébe vette parittyáját, s kiment a filiszteus elé. ~ ~ Erre a filiszteus, előtte haladó fegyverhordozójával együtt ballagva és egyre jobban közeledve Dávid felé tartott. ~ ~ Amikor aztán a filiszteus feltekintett és meglátta Dávidot, semmibe sem vette, hiszen egy vörös, szép külsejű ifjú volt előtte. ~ ~ Erre a filiszteus így szólt Dávidhoz: ˝Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem?˝ ~ ~ Aztán a filiszteus megátkozta isteneivel Dávidot, és azt mondta Dávidnak: ˝Gyere csak ide hozzám, hadd adjam húsodat az ég madarainak s a mező vadjainak!˝ ~ ~ Dávid ekkor így szólt a filiszteushoz: ˝Te karddal, dárdával , s pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izrael hadainak Istene nevével megyek ellened, amelyeket te gyalázattal illettél a mai napon. Az Úr pedig a kezembe fog adni téged, megöllek, leveszem rólad a fejedet, és még ma az ég madarainak és a mező vadjainak adom a filiszteusok táborának hulláit, hadd tudja meg az egész föld, hogy van Izraelnek Istene! Tudja meg ez az egész gyülekezet, hogy nem kell kard és dárda az Úrnak a győzelemhez, mert ő a harc ura, s ő a kezünkbe is fog adni titeket!˝ ~ ~ Amikor aztán a filiszteus nekikészült, s elindult, s Dávid felé közelített, Dávid sietve a filiszteus elé futott, hogy megküzdjön vele, és benyújtotta kezét táskájába, kivett belőle egy követ, azt parittyájával megforgatta, s elhajította, s homlokon sújtotta vele a filiszteust, úgyhogy a kő belefúródott homlokába, s az arcával a földre bukott. ~ ~ Így győzte le Dávid a filiszteust parittyával és kővel, s miután leverte, meg is ölte a filiszteust. ~ ~ Mivel ugyanis kard nem volt Dávid kezében, odaszaladt, megállt a filiszteus felett, megfogta kardját, kirántotta hüvelyéből, s megölte őt és levágta fejét. ~ ~ Amikor a filiszteusok látták, hogy hősük meghalt, megfutamodtak. /1Sám 17,32-33.37.40-51/

Jelen van

0 felhasználó
12 látogató

Látogatások

- ma: 64
- tegnap: 117
2018.07.31. 19:00 JóB
Hozzászólások: 0

EGY ÖRDÖGŰZŐ TAPASZTALATAI - XIII. Leó pápa látomása

EGY ÖRDÖGŰZŐ TAPASZTALATAI - XIII. Leó pápa látomása

Sokan emlékezhetnek még közülünk arra, hogy a II. Vatikáni Zsinat által bevezetett liturgikus reform előtt a misét celebráló pap és a hívek minden egyes szentmise után letérdeltek és elmondtak egy imádságot a Szűzanyához és egy másikat Szent Mihály arkangyalhoz. Ez utóbbinak hadd idézzük fel a szövegét, hiszen szép ez az imádság és mindenki haszonnal imádkozhatja:

 

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben. A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: Parancsoljon neki az Isten! Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!”

 

 

Hogyan született ez az imádság?

 

Az Ephemerides Liturgicae c. folyóirat 1955. évi számának 58-59. lapjáról idézem:

P. Domenico Pechenino így ír erről:

„Nem emlékszem, pontosan melyik évben történt. Egy reggel Őszentsége XIII. Leó pápa szentmisét mondott és utána egy másikon is részt vett hálaadásképpen, szokásához híven. Egyszer csak azt látták a jelenlévők, hogy hirtelen felemeli a fejét, és merően néz valamit a misét mondó pap feje fölött. Úgy nézte, hogy szempillája sem rebbent, pillantásában ijedtség és csodálkozás látszott, arcszíne és arckifejezése elváltozott. Valami furcsa esemény ment benne végbe. Végül, mintegy magához térvén, gyengéd, de energikus kézmozdulatot tett, majd felkelt. Látták, hogy elindul dolgozószobája felé. Kísérete aggódva, feszülten ment utána, hogy érdeklődjön tőle. Szentatya, talán nncsen jl? Szüksége van valamire? De ő azt felelt: Semmi, semmi.

Egy fél óra múltán hívatta a szertartások Kongregációjának titkárát, és egy lapot nyújtott át neki, meghagyva, hogy nyomtassák ki, ami rajta áll, és juttassák el a világ valamennyi megyéspüspökének.

Hogy mit tartalmazott az a lap?

 

 

Azt az imádságot, amelyet a szentmise végeztével a hívekkel együtt Máriához mondunk, valamint azt a lángoló könyörgést a mennyei seregek fejedelméhez, amelyben kérjük az Urat, hogy űzze vissza a sátánt a pokolba.”

Ebben az iratban az is benne állt, hogy ezt az imádságot térden állva kell elimádkozni. A fentiek, amint azt a La settimana del clero (Papi hetilap) c. folyóirat is közölte 1947. március 30-ai számában, nem hivatkoznak semmilyen forrásra, ahonnan a történetet merítették. Ellenőrizhető viszont az a szokatlan mód, ahogyan 1886-ban a megyéspüspökökön keresztül elrendelték az imádság elmondását.

 

P. Pechenino beszámolóját megerősíti Nasalli Rocca bíboros hitelt érdemlő tanúságtétele is, aki 1946-ban Bolognában közreadott nagyböjti pásztorlevelében így vall erről:

„XIII. Leó maga írta ezt az imát. Annak a kifejezésnek, miszerint (az ördögök) a lelkek vesztére körüljárnak a világban, történelmi magyarázata van, amelyet többször is elbeszélt nekünk a Szentatya személyi titkára, monsignor Rinaldo Angeli.

XIII. Leó valóban látta, hogy a pokol szellemei az örök város (Róma) felett gyülekeznek. E tapasztalatából származott ez a könyörgés, amelyet az egész Egyházzal el akart imádkoztatni. Ezt az imát hatalmas, zengő hangon mondta ő maga mindig: többször is hallhattuk a vatikáni bazilikában. És ez még nem minden, hiszen saját kezűleg írt egy exorcizmust (ördögűző imát) is, amelyet a Római szertartáskönyv tartalmaz (az 1954-es kiadás XII. Kötete III. fejezetében, a 863. és az ezt követő oldalakon). Azt ajánlotta a püspököknek és papoknak, hogy mondják el gyakran ezt az imát egyházmegyéjükben, illetve plébániájukon. Ő maga igen gyakran elmondta a nap folyamán.”

Érdekes észrevennünk egy másik tényt is, amely tovább növelheti a misék után egykor elmondott imádság értékét. XI. Piusz pápa kívánsága az volt, hogy ezekben az imádságokban különösképpen Oroszországért könyörögjenek (1930. június 30-ai allokúció). Ebben a beszédében, miután felhívta a hívek figyelmét az Oroszországért végzendő imádságra Szent József pátriárka ünnepe alkalmából (1930. március 19.) és beszélt az oroszországi vallásüldözésről, a következőkkel zárta mondandóját:

„Azért, hogy mindenki különösebb fáradság és kényelmetlenség nélkül bekapcsolódhasson e szent keresztes háborúba, elrendeljük, hogy azt az imádságot, amelyet boldog emlékezetű elődünk, XIII. Leó pápa rendelt elmondani a papoknak és híveknek a szentmise után, e különös intencióra, vagyis Oroszországért végezzék. Erről a püspökök, a világi és szerzetes papság tájékoztassák a népet és mindazokat, akik jelen vannak a szent áldozaton, és ne mulasszák el a fentieket gyakran emlékezetükbe idézni” (Civittà Cattolica, 1930. III. kötet).

Mint láthatjuk, a sátán borzasztó jelenlétére világosan figyelmeztettek a pápák, XI. Piusz intenciója pedig szívén találta azokat a hamis tanokat, amelyek a mi századunkban terjedtek el, és amelyek a mai napig mérgezik nemcsak a nép, hanem egyes teológusok szívét is. Ha azután XI. Piusz rendelkezéseit nem tartották be, ez azoknak a vétke, akikre a végrehajtást rábízták. E rendelkezések mindenesetre tökéletesen kiegészítették azokat a karizmatikus eseményeket, amelyeket az Úr Fatimában az emberiségnek ajándékozott, bár ezektől teljesen független volt. Akkor Fatima ismeretlen volt még a világ előtt.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás