2020.02.05. 02:35 JóB

Hozzászólások: 0

Harc az emberért - harc az Istenért

Amikor azt keresem, hogy mi, vagy ki vezérli az ember gondolatait, s ez által a cselekedeteit is, mindig ugyanoda jutok. A kezdet-kezdetéhez, az ős-okhoz: a teremtéshez. Ha valamit meg akarunk érteni ennek a világnak, s benne az embernek a „működéséről”, akkor a világ, s benne az ember mibenlétét kell megértenünk.

A különféle filozófiai irányzatok, a különféle ideológiák csak a felszínt kapargatják. A korlátolt emberi gondolkodást akarják ráerőltetni egy olyan abszolútumra, amely azt meghaladja. Az „ameddig a szem ellát” perspektívája csak egy ”laposföld” horizontig terjedhet. Ezt látjuk, s mivel nagyságunk tudata elvakít, eszünkben sincs megvizsgálni, hogy a föld határáról hová lett a korlát, és miért nem esünk le a szélén.

Amibe beleszületik az ember, azt természetesnek veszi. Amit befolyásolni tud, ami fölött uralkodni képes, azt általában nem vizsgálja meg tüzetesebben. Ami akaratától függetlenül működik, arra keres csak magyarázatot.

A legelső felvetődő gondolat a világ létezése. Öröktől fogva van, vagy valaki megteremtette? A Biblia leírja, hogy a világot Isten teremtette a semmiből. A teremtés egyes fázisai is pontosan le vannak írva a Teremtés könyvében. Isten hat nap alatt teremtette meg ezt a világot, és benne a földi életet. A növényeket, az állatokat, és magát az embert. A tudomány mai ismeretei szerint is bizonyított tény, hogy a világ egy úgynevezett ős-robbanás során keletkezett. Az ős-robbanás előtt nem volt semmi.

A teremtés során Isten az embert a föld porából (élettelen anyagból) formálta meg, és lelket lehelt belé. A saját lelkét. Isten az embert saját képmására és hasonlatosságára teremtette meg. Mivel Isten abszolút szabad, s mivel az embert saját képmására és hasonlatosságára formázta, ebből következik, hogy az embert is szabadnak teremtette.

Az anyagból megformált embert Isten az anyagi világban helyezte el. Mintegy az anyagi világ feletti örök uralomra teremtette.

Isten az emberen kívül tisztán szellemi lényeket is teremtett, akik - szintén szabad akarattal - Istent szolgálták, az Ő környezetében éltek.

Hogy miért teremtett Isten egy anyagi világot, és benne anyagi természetű élő lényeket?

És miért teremtett magához hasonló szellemi lényeket, angyalokat?

Nem tudjuk. Csak találgatni tudunk. Mivel Isten maga az abszolút, és végtelen szeretet, talán ezt a szeretetet öntötte formába. Úgy, mint egy kisgyerek, aki gyurmából létrehoz magának egy saját kis birodalmat: házakkal, növényekkel, állatokkal. Akiket szeret, mert ő alkotta.

Ha Isten maga a szeretet, akkor honnan való a gyűlölet, a gonoszság? - kérdezhetnénk.

Az édenkertben, ebben az idilli otthonban - ahol az első emberpár boldogan élt - több gyümölcsfa is volt. Ezek a fák mind jó gyümölcsöt teremtek, egy kivételével. Ez pedig a gonosz tudás fája volt. Isten megtiltotta az embernek, hogy erről a fáról egyen.

Itt álljunk meg egy pillanatra! Miről is van itt szó? Hogyan kell értelmezni ezt a bibliai leírást?

Abból kell kiindulnunk, hogy az anyagi és szellemi világ, az ember és Isten itt együtt, egyidejűleg, egy térben és egy időben volt jelen. A kert, a jó és rossz tudás fája egyszerre valóságos, és egyszerre szimbólum. A szimbólum itt maga a valóság. A két világ - az anyagi és a szellemi - itt együtt létezik. (Észrevehetjük a párhuzamot az Evangéliummal, Jézus példabeszédeivel:

 „ Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.  

Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.

Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.” (Mt.7,17-19)  

„Vagy legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott gyümölcsöt; mert gyümölcséről ismerik meg a fát.” (Mt.12,33)

Itt is Isten és ember van egyszerre jelen - térben és időben - mégpedig Jézus Krisztusban).

Ami ezután történt, az az emberiség máig ható nagy tragédiája. Ennek ismerete segít megérteni a világ történéseit, az ember cselekedeteit, ez ad választ a felmerülő miértekre.

Megjelent az Édenkertben Lucifer, az angyali karok legfényesebb angyala. Sokatmondó ez a szimbólum is. Lucifer nem fénylő angyal alakjában jelent meg Ádám és Éva, az első emberpár előtt. Nem! Álcázta magát: kígyó képében jelenik meg, mintha nem is Isten angyalai közül való lenne. Ravaszsággal és hazugsággal rábírja az embert, hogy hagyja figyelmen kívül Isten parancsát, és egyen a tiltott fa gyümölcséből. Ne Istennek engedelmeskedjen, hanem neki.

Ugyanez játszódhatott le Lucifer, az angyalok között első helyett betöltő fénylő angyal életében is. Isten minden valószínűség szerint az angyaloknak is megtiltotta, hogy egyenek a gonosz tudás fájáról. De Lucifer nem hallgatott az őt teremtő Istenre, és a gonosz tudás birtokában fellázadt teremtője ellen, az őt követő bukott angyalokkal együtt. Ezért Isten kivetette a mennyből, kizárta az angyalok közösségéből, és az anyagi világba száműzte. De ez a bukott főangyal, Lucifer, az embert is bűnre csábította. Ezért Isten az embert is kizárta az Édenkertből, és egy korlátozott földi létbe száműzte. Ezt a bűnt csak a megtestesült Isten Fia, Jézus Krisztus tudta eltörölni keresztáldozatával.

Mi maradt az embernek? Egyáltalán maradt-e még valami, amiért érdemes élni?

Megmaradt-e még Isten eredeti szeretete, vagy csak a letaszított bukott angyal maradt, aki az abszolút jóság helyett az abszolút gonoszság megtestesítője? Hol tartunk most? Ki és mi határozza meg az ember gondolatait, cselekedeteit?

A jóság és a gonoszság, a szeretet és a gyűlölet egyaránt jelen van világunkban. Jelen van Isten, jelen van megtestesült Fia által a szentségekben, jelen van minden őt szerető ember életében.

„Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt.18,20)

 „ Íme, és veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.”(Mt.28,20)

Az ókori római birodalomban a keresztényüldözések idején a szentek, a vértanúk életében olyannyira nyilvánvaló volt Isten közvetlen jelenléte, hogy életüket is feláldozták keresztény hitükért. Egészen kézzelfoghatóan jelen volt (és van ma is) a szent misztikusok életében, a kolostorok szentéletű apácái és szerzetesei között, akik Istennel egyesült életet éltek, és élnek ma is.

De jelen van a gonoszság, a gyűlölet, a bukott angyal, a Sátán is a mai világban. Aki ma is Isten ellen lázít, aki hazug, hamis ígéretekkel teszi tönkre az őt követő emberek életét. Nap, mint nap tanúi lehetünk ennek a látszólag megmagyarázhatatlan és érthetetlen gyűlöletnek, uszításnak, gonoszságnak. A szimbólumok valósága tetten érhető: a Sátán a gonosz tudás fájáról eteti az őt követő, gyűlölettől, gőgtől megvakult embertömegeket. Ezért vannak háborúk, ezért van kizsákmányolás, ezért van terrorizmus, ezért van megátalkodott embergyűlölet, ezért van keresztényüldözés. A Sátán a pénzen megvett és félelemben tartott lelkeket használja fel, hogy ma is Isten ellen lázítson. Ennek a gyűlöletnek a végső gyűjtőhelye a pokol, az örök kárhozat szörnyűséges helye.

Ebben a forrongó, lázas világban vergődik az ember a jó és a rossz között, a szeretet és a gyűlölet között, az elvesztett édenkert, az örök boldogság ígérete, és a bűn sötét pokla között.

Isten soha nem vonta vissza azt, amit teremtett. Ma is szabad minden ember akarata, ma is Isten szeretett teremtményei vagyunk. Ugyanúgy, mint a teremtés kezdetén. Isten Szava ma is ugyanúgy érvényes, mint a teremtéskor. Csak és kizárólag rajtunk múlik, hogy eszünk-e a gonosz tudás fájáról, hogy Istenre hallgatunk-e, vagy a Sátánra. A sorsunk a saját kezünkben van: vagy visszatérünk az édenkertbe, a szeretet örök otthonába, vagy elkárhozunk, és a pokolba jutunk.

Tékozló fiak vagyunk mindannyian:

van, aki elmenőben van az Atyai-háztól,

van, aki a moslékos vályúnál van, és ott is marad,

van, aki visszatérőben van az Atyai-házhoz, és

van, aki már az Atyai-ház terített asztalánál örvendezik.

Akinek van füle a hallásra, az távolról is meghallja az Atya hívó szavát,

akinek van szeme a látásra, az már messziről is meglátja az Atyai-házat.

A.D.202.02.05.©JóB

Hozzászólások