Zelenka Brigitta verse

 Időutazás

Születésnapomon Anyámra gondolok,
szívem dobban, mint akkor együtt vele,
milyen volt terhe alatt, várt-e boldogan,
amíg havat fújt a kertben fagy szele?

Ismerős bizsergés fátylat sző szememre,
gördül a hála-könny múlt útján tova,
hol ruhát mos Anyám, s patakmuzsikának
társul szegődik madarak dalkara.

Zsong az emlékezés, zakatol a vonat,
biztonság a kéz, nem történhet bajom,
ha bánat fon csendet, vagy kétség gyötör,
őnála van vigasz, örök oltalom.

Aztán napra éj szállt, és évekre évek,
felnőtt a gyermek, ásít az ősi hon.
Jóanyám csak várt, és kék szeme harmata
bánat-permetet szórt levélpapíron.

De már ez is a múlt, elmentek az őrzők.
Didergő lélekben rezzen a hiány,
jajdul a vén küszöb, s felsóhajt lépésem
az árva otthon repedt grádicsán.

Bielefeld, 2015. január, Fergeteg hava

Hozzászólások