2024.11.22. 15:25 JóB

Hozzászólások: 0

Strickland püspök nyílt levele

A texasi hivatalától 2023-ban, Ferenc pápa által indoklás nélkül megfosztott Joseph E. Strickland püspököt akkor egy másik katolikus püspök (Athanasius Schneider) egy harmadik püspök (Nagy Szent Vazul) szavaival vette védelmébe. „Az egyetlen vád – írta Vazul a IV. században –, ami manapság biztosan súlyos büntetést von maga után, az Atyák hagyományainak gondos őrzése.” A püspökök többsége azonban akkor és most is néma maradt.

Az amerikai némák 2024. évi közgyűlésére Strickland püspök ilyenformán már nem volt hivatalos. Miközben ők egy Baltimore-i szálloda báltermében üléseztek, Strickland a bejárat előtt az alábbi nyílt levelet olvasta fel.

Kedves Püspökök,

korunk apostolai, itt és most olyankor gyűltök össze, mikor az Egyház, s következésképp a világ egy szakadék szélén áll. Ti pedig, akikre lelkek üdvössége van bízva, egy szót sem szóltok arról a veszélyről, amely őket fenyegeti. Most értünk el annak a tetőfokára, amit az Egyházat érő  gyalázatról valaha is jövendöltek, most van itt az az idő, mikor a pokol kapui igyekeznek Jézus Krisztus Egyházán erőt venni, mikor a bukott angyalok többé nem a szent hajlék bejáratát ostromolják, hanem már bentről kandikálnak kifelé az ablakokon, és nyitogatják az ajtókat a mindent felforgató, sátáni pusztítás előtt.

Azt hiszem, Szent Júdás közületek valókra gondolhatott, amikor olyanokról írt, akik „tartózkodás nélkül lakmároznak, és önmagukat hizlalják; esőtlen felhők, amelyeket a szelek ide-oda kergetnek; őszi, terméketlen, kétszer kiveszett, gyökerestül kitépett fák, vad tengeri hullámok, amelyek saját gyalázatukat tajtékozzák, bolygó csillagok…” [Júd 1,12-13].

Sokan kérdezték már tőlem, hogy mi lenne, ha nemcsak néhány püspök emelne végre szót a Vatikánból Ferenc pápa irányítása alatt vég nélkül áradó tévtanításokkal szemben, és újra meg újra azt kérdezem magamtól is, hogy

MI LENNE, HA…?

Nem tudjátok, hogy a mi Urunk bosszúálló angyalai izzó parazsat szórnak azok fejére, akiket tanítványainak választott, de nem őrizték meg a rájuk bízottakat? Mert ti, testvéreim, csaknem valamennyien szó nélkül végignéztétek a hitletétemény őrzése helyett annak lebontásán fáradozó, förtelmes szinodális szinódust, és csak kevesek tiltakoztak azok közül, akiknek még a halált is vállalniuk kellene Krisztusért és az Ő Egyházáért.

A szinódus záródokumentuma a Ferenc által irányított Vatikánra jellemző bűvészmutatvánnyal készült. Miközben sokakat aggasztó kérdésekre hívta fel a figyelmet, eredeti célját úgy érte el, hogy azt jóformán senki észre sem vette. Az a cél elsősorban Krisztus Egyházának leépítése volt olyanformán, hogy annak a mi Urunk által rendelt szerkezetét egy új, sátáni, csöppet sem katolikus, „szinodális” egyház szerkezetével váltotta fel.

Most láthatjuk valóra válni a tiszteletre méltó Fulton Sheen érsek jövendölését: „Az ő vallása ugyanis testvériség lesz Atyaisten nélkül, egy olyan ellenegyházat fog alapítani, amelyik majmolja Egyházunkat, mivel a Sátán Isten majma. Az Egyház ismertetőjegyeit viseli majd magán, de fordítva és megfosztva isteni tartalmától, az Antikrisztus misztikus teste lesz majd, amely külsőségekben Krisztus misztikus testére fog emlékeztetni. (Elhangzott 1947. január 26-án.)

Amit a „szinodalitás” erőltetésével Krisztus ellenségei elénk tárnak, az – Sheen érsek szavaival – „egy új vallás kereszt nélkül, liturgia egy eljövendő világ nélkül, egy vallásromboló vallás, vagy vallást utánzó politika, mely még azt is a császárnak adja, ami Istené”.

MI LENNE, HA…?

A pápaság lényegének megértése nyilvánvalóvá teszi, hogy Ferenc pápa lemondott a hitletétemény legfőbb védelmezőjének felelősségéről. Jóllehet minden püspök fogadalmat tesz a hit letéteményének őrzésére, elsődlegesen Péter utóda az őrök őre és a szolgák szolgája. Ezt a nevét viselő megbízatását Szent Péter akkor kapta, mikor Krisztus, feltámadása után háromszor kérdezte meg tőle, hogy szereti-e, ő pedig – jóvátéve Krisztus szenvedésekor elkövetett árulását – azt felelte: „Tudod, hogy szeretlek”. Ki ez a Jézus, akit Péter bevallottan szeret? Természetesen a megtestesült Igazság, vagyis Szent Péter azt vallja meg, hogy szereti az Igazságot.

Ez felveti a kérdést, hogy vajon Ferenc pápa szereti-e a Jézus Krisztusban megtestesült Igazságot. Cselekedeteiből és az igazság annak legkevésbé sem nevezhető, viszonylagos változatát terjesztő irányelveiből azt a lesújtó következtetést vagyunk kénytelenek levonni, hogy aki Szent Péter székében ül, az nem szereti az Igazságot, és azt az ember képére akarja átformálni.

Egyetlen püspök előtt sem lehet titok, hogy Ferenc pápa a katolikus hitet egyértelműen tagadó kijelentéseket tett. Például nyilvánosan állította, hogy a vallások sokfélesége Isten akarata, és hogy minden vallás Istenhez vezető út. Ezzel a kijelentésével Ferenc pápa a katolikus vallás egyik szerves részét tagadta meg. Vajon hány lélek fog majd elveszni amiatt, hogy ezt a téves állítást magáévá teszi? Alig tudom megérteni, hogy korunk apostolai, akik a  hit védőinek vannak fölszentelve, ezt nem hajlandók belátni, hanem ahelyett semmibe veszik, vagy egyenesen terjesztik  ezt a szemenszedett valótlanságot. Valamennyi püspöknek és bíborosnak nyilvánosan és egyértelműen le kellene szögeznie, hogy Ferenc nem a katolikus hitet terjeszti. Lelkek sorsa forog kockán!

Ezért ismét azt kérdezem:

MI LENNE, HA…?

Krisztus Egyházának püspökei, akik az apostolok utódai, kötelesek föltenni maguknak azt a kulcskérdést, vajon valóban szeretik-e Jézus Krisztust, a Megtestesült Igazságot. Egy olyan pápával szemben, aki fennhangon tagadja a mi katolikus hitünk isteni igazságait, a világ püspökeire hárul az a felelősség, hogy a hit szent letéteményét, a mi Urunk iránti szeretetüket megvallva, védelmezzék, és szembeszegüljenek az Igazság rombolására irányuló, mindennemű próbálkozással.

Térjünk vissza a mi föltámadt Urunknak Szent Péterrel folytatott, sorsdöntő beszélgetéséhez. Miután Péter azt válaszolja, „Uram, tudod, hogy szeretlek”, Jézus kétszer is azt mondja neki: „Legeltesd bárányaimat!” És Péter ugyan mivel is táplálhatja Krisztus bárányait? Természetesen az Igazsággal – Jézus Krisztussal, aki Maga az Igazság. Hol vannak hát azok a férfiak, akikre az Úr bárányainak legeltetését bízta? Hol vannak az apostolok utódai, akik azt ígérték, hogy életük árán is megvédik a bárányokat?

Itt ülnek, néhány méterre innen, egymás hátát veregetik, olyan szövegeket hallgatnak, amelyeknek még szerintük sincs semmi köze az Igazsághoz, kacérkodnak a sötétséggel, és káromolják azt az Igazságot, amelynek őrzéséért meghaltak az igazi apostolok.

MI LENNE, HA…?

Kaptatok figyelmeztető szavakat azoktól, akik a Szentírásban szólaltak meg, bölcsességet az Egyház Szent Hagyományából és eligazítást korábbi pápáktól, valamint szentek sokaságától arra vonatkozóan, hogy jönnek hamis próféták, és hogy a szent hit támadásnak lesz kitéve, legtöbben mégis felvértezetlenül szálltatok harcba, aztán még csodálkoztatok, hogy a bőrötöket mérgezett nyilak lyuggatják ki. Pedig ti mindent megkaptatok ahhoz, hogy a Sátán hazugságai ne csavarhassák el a fejeteket. Akkor miért nem használjátok Isten fegyverzetét? TI vagytok felelősek azért, hogy mikor téveszmék mérgezett nyilai záporoznak ránk, mindenkit figyelmeztessetek arra, hogy öltse magára a mi Urunk fegyverzetét, az Igazságot, és akkor megmenekül.   

A hívektől pedig ugyanazt kérdezem:

MI LENNE, HA…?

Mi van akkor, ha pásztoraitok nem térnek észre? Mi van akkor, ha valamennyien elfogadtak harminc ezüstpénzt, és hallgatnak a mi Urunk kezét és lábát átszegező álnokság előtt? Mi lenne, ha akkor ti szólalnátok meg?

Sokan azt mondhatnák, hogy az nem a ti dolgotok; az Igazságot ti csendben is őrizhetitek a szívetek mélyén. Csakhogy az Igazság kimondásának felelősségét soha nem lehet másra hárítani, mert Isten az Igazságot mindenkinek a szívébe véste. Ezért az Igazság mindenkinek a saját, Istentől kapott ajándéka. És soha, senki nem mondhatja, hogy nincs birtokában az Igazságnak – és soha, senki jogosan nem állíthatja, hogy az Igazságot a széljárásból vagy valaki másnak a szavaiból kellett megtudnia. Mert a lélek felismeri az Igazságot, és azzal táplálkozik, akit pedig elsorvaszt az Igazság hiánya, azt sem azért, mert saját lelke semennyit ne kapott volna belőle, hanem azért, mert újra meg újra elhallgattatta magában az Igazságot, mert már annyiszor mondták neki, hogy „maradjon nyugton”, hogy már fölemelni sem meri a fejét. És ettől kerülhet valaki olyan szánalmas állapotba, hogy mikor felkiált, „nem tehetek róla, de nem voltam az Igazság birtokában, és nem ismertem fel, mikor találkoztam vele”, hát akkor nagyon téved.

A mi Urunk, Jézus Krusztus, amikor szeretteinek, vagyis kivétel nélkül minden embernek szabad akaratot adott, akkor mindannyiunknak megadta az Igazság ajándékát is; tehát, ha valamire is fogékony az emberi szív, akkor arra, hogy az Ő Igazságát dobogja. Ennél fogva, mikor a lelket megfosztják az Igazságtól, akkor álomba merül, majd végül hideg lesz, és kemény. Nem látjátok, hogy még a sötétség angyalai is kénytelenek engedelmeskedni a mi Urunknak, akiben felismerik az Igazságot – de minden áron igyekeznek azt elrejteni az emberek elől, hogy valamennyien örök kárhozatra jussunk?

Így újra azt kérdezem:

MI LENNE, HA…?

VAJON KÉSZEK LENNÉTEK MEGHALNI ÉRTE?

Joseph E. Strickland

Emeritus püspök

Miután föltettem a kérdést, hogy „mi lenne, ha…?”, ezt a levelet azzal szeretném befejezni, hogy hálát adok munkatársaimnak, az apostoloknak és az evangélistáknak, különösen Szent Natanaelnek és Szent Júdásnak. És miért éppen nekik? Azért, mert ők kevésbé ismertek és ritkábban idézettek a többieknél, amivel közel állnak hozzám, aki csupán egy ismeretlen püspök voltam – és bárcsak az maradhattam volna.

A bálteremben, nem messze innen olyan férfiak gyűltek össze, akiket katolikus agytrösztként jellemezhetnénk. Sokan közülük nagy tehetségű férfiak, akik bármilyen hivatás élén megállhatnák a helyükét, de ők püspökök, az apostolok utódai. Sajnos, többnyire néma pásztorok, akik nem mernek szót emelni az egyházat fenyegető, gonosz és pusztító erőkkel szemben. Azok az erők engem is megpróbáltak elhallgattatni, de ezeket a férfiakat nem kellett elhallgattatni, mert ők nem is szóltak egy szót sem.

A hívőket most arra kérem, esedezve imádkozzanak azért, hogy a pásztorok megtalálják a hangjukat, és velem együtt mondják, hogy  „Que viva Cristo Rey – Krisztus Király a Megtestesült Igazság!”

(Somogyi György fordítása)

Forrás: Invocabo Nomen Domini

Hozzászólások