Nyolcvanöt esztendős Balás Béla atya

Balás Béla: Akkor támad romlás, ha szívünkben feladjuk a reményt.

Nyolcvanöt esztendős Balás Béla, a Kaposvári Egyházmegye nyugalmazott püspöke, aki a hét egyik felét a taszári plébánián, egykori törzshelyén tölti, másik felét pedig a zselickislaki idősek otthonában. A születésnapos Beton atyát, Bajót és Kaposvár díszpolgárát, aki tavaly ünnepelte pappá szentelésének hatvanadik évfordulóját, tevékeny életének néhány kaleidoszkóp-szerű eseményét felvillantva köszöntjük, dőlten kiemelve jelentősebb könyveinek címét. 

Vallomás a Szentírásról – egy-egy homíliája mindig erről szólt, Isten nyelvét ültette át gyakorlatba, s tette maivá, modernné, hogy mindenki értse – a fiatalok is –, mire hívta, mit vár tőlünk a Fennvaló, hiszen ifjabb korában különösen értett a fiatalok nyelvén. Arra buzdította őket: „Legyenek a remény és a jókedv emberei! Ne hagyják ezt a társadalmat megposhadni a kritikákban és egymás piszkálásában!” A szerelmeseket meg arra intette: vigyázzanak, nehogy elrontsák a tavaszt.  

Szimbólumokkal teli, nagy ívű homíliáiban vagy lelkigyakorlatain, szerte az országban, szüntelenül arra tanította a papokat: „a mindenség nem szakad ketté szentre és profánra, hivatalra és magánéletre. A szó teljes egészséges értelmében azonos önmagával.” Isten szolgájának „nem a karrierjében, a lakásában vagy a műveltségében, hanem belül történt valami, s ő ennek megfelelően él és viselkedik, bármerre jár. Abszolút őszinte, nem játssza meg önmagát. Következetesen vállal bármi nyomorúságot is, ha éppen ez kell, s nem szédíti meg a taps.”

Ezt vallotta az 52 éves Beton atya 1993-ban is, amikor az azóta szentté lett II. János Pál pápa az újonnan létrehozott Kaposvári Egyházmegye első főpásztorává tette. Honnan ered e név? Az 50-es évek elején ismerkedett meg az akkor illegalitásban működő közösséggel. Ez a Regnum Marianum volt. Tagjaival járta hazánk elhagyatott, csendes tájait. Az akkor még lakatlan Bükk-fennsíkon, kamaszkora teljében, rendeztek egy óriási futballmeccset. Hátvéd volt a csapatban. Ott ragadt rá e név. Számon is kérték rajta az egyik Gyorskocsi utcai kihallgatáson, miért használ „fedőneveket”. Karizmatikus személye, Istentől eredő, komolyan vett hivatása, közösségszervező talentuma szúrta a hatalom szemét. Éveken át figyelték, jelentettek róla – ezt dolgozza fel A tartótiszt című film –, miközben dobálták egyik helyről a másikra. Ennek ellenére hívei körében folyamatosan nőtt a népszerűsége. Az első plébániám című kötetében kezdő papoknak ad segítséget, felidézve Bajótot, ahol lepusztult környezet várta – még a bor is megsavanyodott a hordóban –, de innen ered egy fontos barátság is: a zsidó származású Szántó Piroskával és Vass Istvánnal… A festőművész 15 stációképpel ajándékozta meg hálából a templomot. Ismert bajóti tájakon, ott élő alakok között követhető nyomon Jézus Krisztus szenvedéstörténete.

Aztán évtizedekkel később újabb bajóti történet, a Meló-dráma sűrűsödött kötetbe, mely egy építkezési napló, zseniális ötleteket felvillantva.

33 évvel ezelőtti beiktatásán Isten humorának, a Vatikán legújabb viccének tartotta, hogy a Szentatya őt szemelte ki a Kaposvári Püspökség élére, ám az ott töltött negyedszázados szolgálat minderre rácáfolt. Regnálása alatt kiteljesedett a katolikus intézményhálózat, templomok, plébániák újultak meg, közösségek, közösségi terek születtek, katolikus idősek otthona létesült, s kispaptoborzó levelei megérintették a fiatalokat – köztük csángó ifjakat is. A már püspökké szentelt Fábry Kornél atya is egy ilyen „Betonos” levélnek köszönheti, hogy a Kaposvári Egyházmegyébe jelentkezett.

Némelyik papi dispozíció, vagy a katolikus gimnázium élén történt egyik igazgatóváltás gerjesztette indulatok, mocskolódó névtelen levelek mellett – amelyekbe mindig belehalt egy kicsit –, Ünnepek, Utak, Érintések, egyházmegyei, lelki, kulturális események – köztük Fekete István göllei újratemetése, fiatalokkal való találkozás a Sziget Fesztiválon, parlamenti előadás a kábítószer veszélyeiről – gazdagították a püspöki szolgálatot, melyben mélység, közös öröm, kritika és humor jól megfért egymással. No meg a macskák, melyek nélkül nem tudott élni Taszáron. A kezdetektől ide vonult el Kaposvárról. Vágyott a csendre. Fiatalon is rejtőzködő életet élt; anno a folyamatos megfigyelések miatt döntöttek a „vándortáborok” mellett a Bakony rengetegében.  A taszári plébánián jutott Kis idő az alkotásra, de arra is, hogy közösségeket fogadjon, s hogy az elsők között, polgári körös alkalmakon cseréljen véleményt és imádkozzon társaival. Itt sem feledkezett el Könyvünkről, amely életvezérlő kalauz sokunknak. Papokat, diakónusokat szentelt, számtalan előadást tartott, de bőven akadt olyan program is, amelyet zsigerből lemondott betegségére hivatkozva. Olykor viszont meg lehetett „puhítani”; ebben néha nekem is volt részem. Az újságírókkal „érdekes” viszonyt ápolt. Adott kosarat is, de engem megkímélt ettől. Régóta ismerjük egymást. Időről időre rendszeresen leültünk, hogy nagyító alá vegyünk eseményeket, helyzeteket, nagy visszhangú hazai és külföldi lelkigyakorlatokat. Akár jegyzeteimbe merülve, akár kamera előtt kérdeztem, mindenkor őszintén vallott Hitünkről. Arról a gazdagságról, s arról a reményről, amelyet Isten kínál teremtményeinek, hiszen – ahogy Beton atya vallja – „egy ország nem akkor szűnik meg, amikor határait átrendezik. A kereszténység nem akkor kerül bajba, amikor tiltják gyakorlatát vagy ledöntik jelvényeit. Az igaz ügy nem akkor áll vesztésre, ha az ügyvéd elvesztette aktatáskáját. Akkor támad romlás, ha szívünkben feladjuk a reményt.”

Balás püspök soha nem értett az anyagiakhoz, de bízott a jóban, az emberben; mindenekelőtt Istenben. Néha szomorú képet festett Somogyról, s amikor arra hívtam fel a figyelmét, túl pesszimistán fogalmaz, rögtön visszavágott: ő nem pesszimista, csak realista. Egy idő után maga is érzékelte: Zsákutcákból irányfények lettek, s ez bizakodásra adott okot. Nyíltan beszélt papjairól is, hiszen egy pap élete Szigorúan nyilvános! Legalábbis annak kellene lennie. Mivel Taizé, a nemzetközi ökumenikus közösség léte lebilincselte, csakúgy, mint a vezető, Roger Schütz ténykedése, összeállított egy Útikalauz Taizébe című füzetet és maga írt nekrológot az Új Emberbe Roger testvérről, akit egy eszement nő gyilkolt meg, miközben vesperást imádkozott.

Beton atya a 70. születésnapján éppen Taizében tartózkodott papjaival, s amikor könyvbe kötve átvette a levélgyűjteményt, tele jókívánságokkal, és felfedezte Orbán Viktor sorait, mosolyogva megjegyezte: „Nocsak, nocsak, de miért nincs itt?”

Születésnap közeleg – hirdeti egy újabb kötetcím, amelybe karácsonyi témájú gondolatait rostálta. 75. születésnapjára Visszamosolyogni Istenre címmel jelent meg egy naplószerű könyv – egyházi, közéleti vonatkozású és baráti hangú írásaimmal, a 80.  évfordulón pedig bemutattuk a Túl a politikán című kötetet.

Mit kívánhatnék a születésnapos nyugalmazott főpásztornak, az egykori centerjátékosnak, akit maga bevallása szerint is mindkét kezével védett az Úr; egyikkel tartotta, a másikkal pofozgatta? Védje még sokáig, tartsa, s ha kell, bátran pofozgassa továbbra is. Isten éltesse sokáig!  

A miniszterelnök is köszönetet mondott

Orbán Viktor miniszterelnök a Kaposváron rendezett háborúellenes gyűlésen köszöntötte a Hit Pajzsa díjas Beton atyát is, és köszönetet mondott neki. Egyebek mellett azért, mert időben felhívta a kormányfő figyelmét arra: szép dolog a nemzeti kormányzás, de ennek keresztény alapokon kell állnia. Ennek köszönhető, hogy a 2011-ben elfogadott Alkotmány világosan kimondja, miért vagyunk a világon. A miniszterelnök azt is kifejtette: Beton atya minden bizonnyal elégedett az Alaptörvénybe azóta beleírt módosításokkal is. Ilyenekkel: az apa az férfi, az anya pedig nő. Merthogy többeknek ez nem egyértelmű.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

  Lőrincz Sándor

  Fotó: Kovács Tibor, Kling Márk

Hozzászólások